Gazdaság

2012.09.20. 13:02

Vagyonőrök napja, versenyekkel

Kislőd – Hatodszor szervezték meg a megyei vagyonőrök napját és versenyét, de ezúttal új helyszínen, a kalandparkban, ahol mindenki remekül tölthette el az idejét.

Varga Ibolya

Nemcsak a vagyonőrök, hanem családtagjaik is eljöttek a rendezvényre, háromszáznyolcvanan voltak és mindenki remekül érezte magát. Az érdeklődők megnézhették a versenyt, és maguk is kipróbálhatták az ügyességüket. A találkozót már hatodszor a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Veszprém Megyei Szervezete hirdette meg és bonyolította le a Vagyonőr Alapítvány támogatásával. A verseny célja lehetőséget biztosítani a megyében dolgozó vagyonőröknek elméleti, gyakorlati tudásuk és szakmai rátermettségük bizonyítására, ismereteik bővítésére, egymás megismerésére. Az összecsapásra háromtagú csapatok jelentkezhettek, feltétel volt az aktív kamarai tagság.



Először írásbeli tesztet töltöttek ki a versenyzők. Ezt a szituációs gyakorlati feladatok követték, melyekhez az objektumőrzés, a kereskedelem és a pénzszállítás elméleti alapjai és a leglényegesebb önvédelmi fogások ismeretére volt szükség. A lövészeten légpisztolyt használtak. Ezen a csapatoknak tizenöt léggömböt kellett minél előbb kilőniük. Az értékelés során Babják László látta el a zsűri elnökének tisztségét. A versenyzők munkáját zsűritagként Basticz Nándor és Kerék Zoltán értékelte. A verseny titkára Rácz László volt. Az első helyezést a Brill team csapat szerezte meg, második a Nyugalom Kft., harmadik a Brill favorit, negyedik a B3 Solid defence csapat. A verseny után közösen költötték el a helyben készült finom ebédet. A vagyonőrök szakmai kérdésekkel, a továbbképzések idejével, lehetőségeivel, a lövészeti gyakorlatok ütemezésével, a munkájukra vonatkozó előírásokkal is foglalkoztak. A családtagjaiknak csak a szórakozás volt a feladatuk. Egy év múlva újra szerveznek versenyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!