Gazdaság

2014.02.19. 15:53

Megmenekült a pápai húsgyár

Pápa – A sikeres csődegyezség után, annak bírósági jóváhagyását követően tartottak munkásgyűlést szerdán a Pápai Hús 1913. Kft-nél. A köztulajdonban lévő társaság megmenekült, de nem kap még egy esélyt.

Tremmer Tamás

Immár az alkalmazottak előtt is megerősítették, ami a napokban hivatalossá vált: a január 16-i sikeres csődegyezséget a bíróság a napokban jóváhagyta, ezzel a csődeljárást befejezetté nyilvánította. A társaság korlátozásmentes piaci szereplőként folytathatja működését, jelentette be a szerdai munkásgyűlésen Uzsoky András, a Pápai Hús 1913. Kft. ügyvezető igazgatója.

Dr. Varga Jenő, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felügyelő bizottságának elnöke ismerős a kollektíva előtt, hiszen 2007-ben ő volt a vállalat felszámolóbiztosa. Beszédében hangsúlyozta, a gyár megint a dolgozók önhibáján kívül került nagyon nehéz helyzetbe, de akkor és most is megmenekült. A jövőre nézve megnyugtatónak ítélte, hogy a vállalat köztulajdonba került.

Nagyon sokan nem is sejtették, milyen viharfelhők tornyosultak a társaság felett. A megmeneküléshez sok ember, igazi csapatmunka kellett, mondta dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott. Ugyanakkor jelezte, a felszámolási folyamat, valamint a csődeljárás után a vállalat nem kap még egy esélyt. A jövő érdekében a kollektívának oda kell tennie magát, hogy ne hagyják veszni a kapott lehetőséget.

A város polgármestere, dr. Áldozó Tamás hangsúlyozta, a helyi képviselő testület egységesen támogatta a gyár megmentése érdekében tett törekvéseket. Remélte, ez a jövőben is így lesz. Hozzátette, a megnyugtató stabilizáció megteremtéséhez még sok munka vár rájuk. Szerinte is meg kell ragadni az utolsó esélyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!