Adósság - A pisztoly nem megoldás

Az új Polgári törvénykönyv szerint a vezető tisztségviselők a jogviszonyukkal okozott károkért a társaságukkal egyetemlegesen felelnek. Mert a hitelezők ezután csak papíron valamivel védettebbek az eddiginél, ténylegesen nem lesz több pénz a cégekben a kifizetésükre. Így tisztes kis- és nagyvállalkozóink állnak tehetetlenül a körbetartozásokkal, és várják, hogy rájuk szakadjon az ég vagy a megmentő csoda.

Egyesek szerint éppen most van a vége a vadkapitalizmusnak, mások szerint pedig pont most kezdődik, miközben hullanak a vállalkozók, és cégek ezrei milliárdos kifizetetlen számlákat hajszolnak egymás között, körbe-körbe az országban. A vállalkozók szerint szinte nincs is megbízható adós, ugyanis amennyiben az üzletkötéseket csupán a gazdasági racionalitás, tehát a kockázat és a várható nyereség egyensúlya vezérelné, senki sem kötne üzletet. Mert ki a megbízható üzletember manapság? Új gazdasági környezetünk nem az ósdi polgári és üzleti hagyományokra, tisztességre, üzleti etikára és kölcsönös bizalomra épített kapcsolatrendszerben működik. Mert lehet-e tisztességes egy vállalkozó, ha a megbízója, az üzletfele nem fizet, hiszen akkor maga is megbízhatatlanná, fizetésképtelenné válik.

De vajon miként ismerhető fel a megbízható üzletfél? Mindjárt az elején elárulhatom, semmiként. De a megbízhatatlan sem, mert a hitelezők bottal üthetik a NAV oly hírhedt feketelistáján szereplő milliárdos csirkefogók nyomát. Adós a fél ország, nemcsak vállalkozóként, hanem magánemberként is.

Hullanak a vállalkozók, és cégek ezrei milliárdos kifizetetlen számlákat hajszolnak egymás között

Hát akkor kivel üzleteljünk? Az ember kénytelen a civilizáció folyamán egyre inkább sorvadozó ősi ösztöneire vagy a megérzéseire hallgatni. Még ha az üzletelés első perceiben működik is az ősi mechanizmus, a soha vissza nem térő ajánlat csábítása nyomán elillan az ember ébersége, nem kicsinyeskedik, nem aggályoskodik, nem szőrözi a szerződést, de ha megteszi, az sem ér semmit. Mert ha az üzlet lebonyolítása után valamelyik fél nem fizet, akkor adós és hitelező már csak a bíróságon találkoznak. Az úriemberek a vállukat vonogatják, széttárt karokkal magyarázzák, tönkrementek, nincs pénzük, csődöt jelentettek, megszűntek. Közben mindkét fél – és a bíróság is – tökéletesen tisztában van azzal, hogy a pénz azért valahol mégiscsak megvan. A Ptk. rendelkezései ellenére még mindig működhet a stróman intézménye, de a felszámolás során per indítható az ügyvezető ellen. Sőt, ha csalárdul kivonta a vagyont az üzletből, nemcsak a stróman perelhető, hanem az is, akinek tényleges ráhatása volt az üzleti folyamatokra, a cégvezetésre. A harmadik személynek (jogi vagy természetes személy, például munkavállaló) okozott kárért a társaság és a vezető tisztségviselő egyetemlegesen felel. Ez az igazi újdonság az új Ptk.-ban, de – egyelőre úgy tűnik – a bírói gyakorlatnak még tisztáznia kell, milyen esetekben alkalmazható a szigorúbb eljárás.

Igencsak elvetélt ötletként vetném fel, hogy régmúlt idők elavult intézménye, az adósok börtöne csak jobb belátásra bírná a milliárdos adósságot felhalmozó, s időközben felszámolás alá kerülő cég tulajdonosát. A börtönélet gondolata rövid úton rávenné a családtagjait, hogy az időközben rájuk testált vagyonból ezt-azt eladjanak, és kifizessék az adósságát. A tisztességes adós úriemberek körében – még nem olyan régen – igen népszerű pisztolyos öngyilkosság módszerét nem javasolnám, nem azért, mert kissé durvának tartom, hanem mert nem célszerű. Arról nem is szólva, hogy gazdasági környezetünkben kizárólag megbízható és tisztességes üzletemberekkel találkozhatunk.