Gazdaság

2015.11.02. 13:13

A gépek készen állnak a télre

Megyei körkép – A közútkezelő gépeit felkészítették a téli üzemmódra, erről gépszemlék keretében győződhettek meg a szakemberek.

Tremmer Tamás

A Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt.-nél a téli felkészülési időszak a nyár elmúltával azonnal megkezdődik. A feladat a gépek időszakos karbantartását, műszaki felülvizsgálatát, a jelentkező meghibásodások kijavítását, valamint a téli kiegészítők felszerelését jelenti, tájékoztatott Fekete János megyei igazgató. Az elvégzett munkáról hagyományosan gépszemle keretében adnak számot, hétfőn a veszprémi és a pápai, kedden az ajkai, tapolcai üzemmérnökségen tartják meg a szemlét.

Fekete János elmondta, a megye négy üzemmérnökségén összesen 23 kombinált gép áll rendelkezésükre, ezeken eke és sószóró egyaránt található. Hat darab bérelt szórógépet üzemeltetnek. Hómaróik száma kilenc. Mindezek mellett 27 egyéb gép (traktor, eke) is a rendelkezésükre áll. A géppark átlagos időjárási körülményekre méretezett. Rendkívüli időjárás esetére vállalkozókkal lehívható gépekre kötöttek szerződést, szélsőséges esetben akár 73 ilyen gép is bevethető.

 

A megyei igazgató jelezte, nemcsak a gépek, hanem a személyi állomány esetben is szükséges a téli átállás, ezért a kollégákat tanfolyamok keretében készítették fel a téli munkavégzés sajátosságaira, a megváltozó közlekedési helyzetekre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!