Gazdaság

2016.03.06. 18:09

Bővítenék a kötelező online pénztárgépek körét

Bár júliusban még sokan, köztük a fodrászok és a manikűrösök is megúszták az online kassza bevezetésének szükségességét, most újra felmerült a bővítés lehetősége.

Piltman-Horváth Barbara

A NAV-hoz bekötött pénztárgépek körét ezúttal is a szolgáltatóiparban kívánják kiszélesíteni, taxisok, pénzváltók, kozmetikusok és más szépségipari ágazatok körében. Mindezt Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese jelentette be egy konferencián a Világgazdaság beszámolója szerint.A bővítéssel kapcsolatban megkerestük a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságát, de azt a választ kaptuk, hogy a NAV csak hatályos jogszabályok értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást tud adni mint jogalkalmazó szervezet, a tervezett változtatásokkal kapcsolatosan nem.

Első körben szeptemberben azoknál vezetnék be, akiknél használni lehet a már piacon lévő gépeket, így az ügyvédeknél, sportpályákon és a szépségiparban. Ők már szeptembertől számíthatnak a bevezetésre, októbertől pedig már élesben is használnák a rendszert. A taxisoknak mivel még fejleszteniük kell a rendszeren, náluk csak később kerülne bevezetésre.

Ezeket a foglalkozásokat jellemzően önfoglalkoztatóként űzik, azaz egyéni vállalkozóként. Mivel éves bevételük ritkán éri el az évi hatmillió forintot, ezért a legtöbben a katás adózást választják, azaz havi 50 ezer forintos adókötelezettségük van. Éves szinten ez 600 ezer forint, ehhez jön még az iparűzési adó, és ezzel teljesítették is minden adó- és járulékfizetési kötelezettségüket – vezette le Zara László, az Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke a vg.hu-n. Többlet-adóbevételt így nem várhat az állam az online pénztárgéptől, ellenben a szolgáltatás ára megnövekedhet az adminisztráció miatt. Arról nem beszélve, hogy, valljuk be, jellemzően ezek azok a szakmák, amelyeket inkább hobbiból, otthon űznek, keresetkiegészítésként.

Az ügyben eltérőek a vélemények a szolgáltatók részéről, vannak, akik felesleges macerának gondolják az egészet, ám olyan szolgáltató is van, akinek szalonjában már működik, és örülne a bevezetésnek, mert ezzel kitisztulna a piac, eltűnnének azok, akik úgy tartották alacsonyan az áraikat, hogy nem állítottak ki számlát. Marton Bettina Brillbird nemzetközi oktató, olimpiai bajnok műkörömdíszítő Ajkán, több szalonban is dolgozik. Kérdésünkre elmondta, semmiképp nem szeretné, ha az online pénztárgépet bevezetnék a szépségszolgáltatóknak is. – Mivel több helyen dolgozom, nehezen tudnám megoldani a használatát, és valószínűleg a pénztárgép költségei miatt árat is emelnem kellene, ami félő, hogy vendégszámcsökkenést okozna. Ráadásul nem hiszem, hogy azok, akik eddig nem adtak nyugtát/számlát, azok ennél az esetnél ne találnák meg a kiskaput – összegzett Bettina.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!