2017.01.26. 15:22
Új földtörvényt sürgetnek
Tapolca - Új földtörvény kellene, a termelők nehezményezik, hogy nem tudják érvényesíteni az elővásárlási jogot, nem egységes a földhivatali gyakorlat.
Többek között a zártkertek tulajdonosait érintő aktuális változásokról és a földtörvénnyel kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről Gőgös Zoltán, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese, az MSZP Veszprém Megyei Területi Szövetségének elnöke.
- A földtörvénybe a tavalyi év végén folyamatosan be kellett avatkozni, tehát az nyilvánvalóan rossz. Azonban tudni kell, hogy a jogszabály változást követően ma már egyértelmű elővásárlási joga van annak a földterület vásárló szőlőművelő szomszédnak, aki hegyközségi tag. Lényeges információ még, hogy a kisebb területű zárt kertek tulajdonosainak mielőbb rendezniük kell a kert jogi státuszát – mondta Gőgös Zoltán.
Hozzátette, hogy erre egy évet kaptak a tulajdonosok, azonban ennek nem mindenhol tettek eleget, ezért további egy év haladékot kapnak a tulajdonosok. Korábban csak földműves vehette meg a területet, de már a kivonatást követően bárki megvásárolhatja. Az elnök beszélt arról is, hogy ellenzéki köztársasági elnökjelöltet állíthatnak Majtényi László személyében. A megfelelő mennyiségű aláíráshoz az LMP csatlakozását várják még. Leszögezte, hogy tavasszal le kell zárulni az ellenzéki oldalon a szövetségkötésnek, a jelöltnek szabad kezet adtak ebben.
Reményei szerint a tárgyalások eredményeként érdemi alternatívát tudnak felmutatni a jelenlegi kormányzattal szemben. Ez március végére várható.