Döcögnek a vállalkozások

2018.09.05. 12:00

Mínuszban vannak az autósiskolák

Az ágazat cégei nehéz helyzetben vannak, mert nagyon sok kiadással és magas költségekkel kell számolniuk, az óradíjat viszont nem nagyon emelhetik.

Az öt évvel ezelőtti 10,6 milliárd forintról 16 milliárd fölé nőtt 2017-re a hazai autósiskolák árbevétele a Nemzeti Cégtár adatai szerint, a mérleg szerinti eredményük viszont 265 millió forintos nyereségről egymilliós veszteségre változott. A vizsgált időszakban a csúcs 2015-re esett, 694 millió forintos nyereséggel, a mélypont pedig 2016-ra, 6 milliós mínusszal – számol be róla a Világgazdaság.

Orosz János, a Magyar Autósiskolák Szövetségének (MAISZ) elnöke szerint

az érintett szolgáltató ágazat cégei nagyon nehéz helyzetben vannak, mert nagyon sok kiadással és magas költségekkel kell számolniuk, az óradíjat viszont nem nagyon emelhetik.

A nyugat-európai országokban átlagosan 50 euró (jelen árfolyamon nagyjából 16 ezer forint) óradíjat kell fizetni, amelyet a hazai kereseti viszonyok mellett még csak meg sem lehet közelíteni. Magyarországon országos átlagban 3-4 ezer forintot kérnek az oktatók egy óráért. Ugyanakkor az oktatók keresetéhez képest nagyon magas a munkavégzésükhöz szükséges autók vételára, ezenfelül ki kell fizetni a szervizelést, az üzemanyagot és a bérterheket is – mondta a Világgazdaságnak Orosz János.

Az oktatóautókat naponta nyolc-tíz órán át használják, emiatt gyorsabban kopnak, rongálódnak, így gyakrabban szorulnak javításra, továbbá évente kell vizsgáztatni őket a közlekedési hatóságnál, hogy alkalmasak-e az oktatásra.

A szakember szerint

az is nagy probléma, hogy nincs elég oktató, és mivel hosszú évekig nem is volt szakoktatóképzés, az aktívak átlagéletkora a nyugdíjkorhatárhoz közelít.

Ráadásul úgy tűnik, hogy a fiatalokat nem vonzza ez a szakma, részben a nagyon magas induló költségek miatt, részben, mert nem is nagyon jövedelmező. Az induló költségekbe tartozik a szakoktatói képesítés megszerzése, ez nagyjából egymillió forint, szükség van egy újszerű autóra, majd azt fel kell szerelni úgy, hogy alkalmas legyen oktatásra, és számos engedélyt is be kell szerezni.

A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget