Digital Health Summit-díj

2023.10.11. 11:58

A hazai egészségügyi fejlesztésekre hívják fel a figyelmet egy új pályázati lehetőséggel

Kis- és nagyvállalatok, állami és magánegészségügyi intézmények, de akár startupok is jelentkezhetnek az idén először meghirdetett Digital Health Summit-díjra. Az elismeréssel, melyet több kategóriában is kiosztanak, a legjobb hazai digitális egészségügyi megoldásokra szeretnék felhívni a figyelmet.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: PopTika

Nem lehet kérdés ma már, hogy az egészségügy jövője a digitális megoldásokon nyugszik. A fejlesztések folyamatosak, amelyek között vannak sikeres és kevésbé sikeres ötletek, de a legfontosabb a folyamatos innovációs képesség megléte. 

Az új módszerek nem csak az egészségmegőrzésben és betegségek megelőzésében, ezen keresztül az egészségügyi kiadások csökkentésében játszhatnak ugyanis kulcsszerepet, hanem érdemben növelhetik a társadalmi jólétet, nem mellesleg pedig üzletileg is kiváló befektetések lehetnek

 – mondta Molnár Rita, a Digital Health Summit (DHS) alapítója. Éppen ezért a legjobb hazai példákat, a magyar egészségügyi szektor leginnovatívabb digitális megoldásait szeretnék bemutatni a nagyközönségnek az idén első alkalommal meghirdetett Digital Health Summit-díjjal. 

Az öt kategóriában kiosztott elismerésre a magyarországi székhellyel rendelkező kis- és nagyvállalatok, állami és magánegészségügyi intézmények, illetve az eHealth-hez kapcsolódó tevékenységi körrel rendelkező vállalkozások és szervezetek, valamint startupok pályázhatnak.

A Digital Health Summit-díjra nevezni október 18.-ig van lehetőség a rendezvény weboldalán.

A díj kategóriái

I. Legjobb digitális diagnosztikai megoldás

II. Legjobb digitális terápiás megoldás

III. Legjobb digitális startup megoldás eHealth területen

IV. Legjobb telemedicinális vagy távgyógyászati megoldás

V. Az év legjobb eHealth-fejlesztése

A pályázaton való indulás feltétele – a Legjobb digitális startup megoldás kategória kivételével – egy már megvalósult digitális egészségügyi fejlesztés, amelynek dokumentálható eredményei vannak, és amelynek megvalósítói vagy ötletgazdái vállalják, hogy 

bemutatják az egyes projekteket a november végén megrendezésre kerülő Digital Health Summit konferencián, amely egyben a díjátadónak is helyszínt nyújt. 

A pályázatokat előválogatás után rangos szakértőkből álló zsűri bírálja el, amely a pályázatok innovatív szemlélete mellett azok társadalmi hasznosságát és az elvárható „egészségnyereséget”, valamint a projekt/ötlet mérhető eredményeit és adaptálhatóságát is figyelembe veszi. 

A zsűri tagjai a Novartis, a BMS, a DELTA Systems Kft., a Neumann Technológiai Platform és a Cashline Investments képviselői lesznek.

A mérhető eredmények megléte és az adaptálhatóság különösen fontosak azoknak a befektetőknek, akik fantáziát látnak az egészségügyi megoldásokban. 

A Cashline Investments számos hasonló befektetése okán jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, ezért is sorakoztak fel a kezdeményezés mögé

– emelte ki Szűcs Gergely, a cég igazgatóságának tagja. A pénzügyi befektetők mellett természetesen a szakma is érdeklődik az egészségügyet és az ellátást szolgáló digitális megoldások iránt. Ez utóbbiak a Novartis kiemelt prioritásai közé tartoznak, az innováció központú gyógyszercég úgy látja, az újítások kulcsfontosságú szerepet játszanak az egészségügy fejlesztésében. 

A zsűriben való részvétel lehetővé teszi a vállalat számára, hogy megismerjék a hazai digitális egészségügyi cégek által kifejlesztett úttörő technológiákat és megoldásokat, támogassák az innovációt és partnerként lépjenek fel a betegek és orvosok hatékonyabb kiszolgálásáért.

A digitális egészségügy hazai fejlesztése legalább annyira versenyképességi, mint társadalmi és jóléti kérdés, véli Szentgyörgyi Balázs, a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője. A gyógyszer- és egészségipar szereplői egyrészt nagymértékben hozzájárulnak az exportteljesítményhez és GDP-hez, másodrészt az ellátórendszerben alkalmazott technológiai megoldásaikkal növelik annak hatékonyságát és csökkentik a költségeket. 

A Gazdaságfejlesztési Minisztériumban (GFM) a gyógyszer- és egészségipart kiemelt ágazatként kezelő új iparstratégián dolgoznak, amelynek kidolgozásába bevonták ezt a háttérintézményt és az általa koordinált technológiai koalíciókat is.

A betegellátás hatékonyságának növeléséhez és a páciensek jobb ellátásához is hozzájárul a digitális egészségügy, hiszen ezek a rendszerek lehetővé teszik a gyors és pontos adatok kezelését, ami elengedhetetlen a korszerű orvosi döntések meghozatalához. 

A digitális egészségügyi innovációk pedig segítenek a hazai egészségügyi szektor fejlődésében

 – hangsúlyozza a zsűriben szintén helyet foglaló a Delta Systems Kft. Ez a díj szerintük így támogatja az olyan vállalkozásokat, amelyek elkötelezettek a digitális egészségügyi fejlesztések iránt és ezen keresztül aktívan részt vállalnak a digitális egészségügy terjedésében, elősegítve az iparág fejlődését Magyarországon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában