egyedülálló elképzelés

2019.08.05. 22:10

Zöld utat kapott az új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ

Szeretnénk, hogy európai csúcsintézményként működjön a Nyugati pályaudvar mellett megépülő Nemzeti Cirkuszművészeti Központ – mondta el Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

A Magyar Közlönyben pénteken jelent meg a beruházásról szóló kormányhatározat.

Fekete Péter felidézte: több mint három éves előkészítő munka eredményeként született meg a kormánydöntés arról, hogy a Fővárosi Nagycirkusz a cirkuszművészet összes ágazatával, kiegészítő szervezetével együtt egy közös helyre, a Nyugati pályaudvar melletti területre fog költözni. Hozzátette:

a Fővárosi Nagycirkusz kinőtte jelenlegi otthonát,

a Városligetben nem lehet próbatermet kialakítani, nincsen próbamanézs, a lovakat nem lehet futtatni és a megújult állatvédelmi törvényeknek megfelelően egyre több hely kell az állatoknak.

Elmondta:

az új központ artistaképző iskolának, cirkuszművészeti múzeumnak, kutatótárnak és könyvtárnak, artista szállásoknak, próbamanézsnak és cirkusznak ad majd helyet, emellett parkolóhelyeket, közönségforgalmi tereket is kialakítanak.

Az új központ terveiről elmondta: a korábban szóba került helyszínek esetében készültek tanulmánytervek, amelyeket adaptáltak a Nyugati pályaudvar melletti területre, de ezek a tervek nem véglegesek és az engedélyezésig még hosszú az út. Fekete Péter ugyanakkor megjegyezte, hogy a januári budapesti cirkuszfesztiválon már szeretnének bemutatni előzetes látványterveket.

„Szeretnénk, hogy ha itt egy európai csúcsintézmény alakulna”

- mondta az államtitkár. Mint felidézte, az európai kulturális miniszterekkel a témában folytatott tárgyalásain kollégái örömmel fogadták egy olyan központ megépülésének ötletét, amely

digitalizálásban és adattárolásban nem csupán Magyarországot, hanem egész Európát kiszolgálja.

Jó esélyünk van rá,hogy ez sokkal több legyen, mint egy magyar cirkuszközpont – fűzte hozzá.

Fekete Péter szerint a központ építési munkálatainak befejezésére még éveket kell várni. A Fővárosi Nagycirkusz épülete addig használatban marad. A tervek szerint az átköltözés után a régi épületet lebontják az állatkert zöldfelületének növelése céljából.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!