szabadidő

2021.10.20. 11:47

Családi vadásznapot rendeznek Ópusztaszeren

Solymász- és agarászbemutatót láthatnak, virtuális lövészeten vehetnek részt, megismerhetik a vadászat és vadgazdálkodás egykori és mai eszközeit azok, akik ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark vadász családi napjára vasárnap.

Az intézmény marketingvezetője, Kodácz Csengele elmondta, a programok sora a délelőtt műnyulas vadászati bemutatóval kezdődik a nagyréten. A vendégek itt megismerkedhetnek a kutyás vadászati módokkal is.

A Puszta Házban mutatják be Pinjung Emil, a Csongrád-Csanád megyei tájegységi fővadászának Pusztaszer – Egy elfeledett vadászterület című kötetét, amely a környék egykori földesurai, a Pallavicini család által rendezett vadászatok történetét tárja az olvasók elé.

Déltől solymászbemutatót tartanak a nagyréten, majd az ebédidő közeledtével megrendezik a vadétel-főzőverseny eredményhirdetését is a skanzenben, a malommal szemközt. Kora délután a lovaspályán honfoglalás kori vadász és hadieszközöket láthatnak az egybegyűltek, a vállalkozó szelleműek pedig maguk is nyeregbe pattanhatnak. A programok sora a történelmi elöltöltős vadászfegyverek bemutatásával zárul.

A Rotunda Árpád-termében egész nap látogatható a Csongrád-Csanád Megyei Vadászati Múzeum és Emlékhely, amely a térség összes vadfaját, köztük a védett és fokozottan védett fajokat is felvonultatja, és megismerteti a vendégekkel a vadászat és vadgazdálkodás eszközeit.

A skanzenben a Mesekert Interaktív játszóház várja a gyereket, a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör udvarán pedig kemencés finomságok sülnek.

Borítókép: Lovasok bemutatója az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget