Olimpiára készülnek

2021.11.30. 19:12

Kósa Ádámot elnökségi tagjának választotta a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága

A felkérés sok feladattal jár majd az elkövetkező egy évben, hiszen a szervezet a 24. nyári siketolimpiai játékok előkészítéséért felel.

A Siketek Nemzetközi Sportbizottsága (ICSD) rendkívüli közgyűlésén egy évre elnökségi tagjai közé választotta Kósa Ádámot, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) elnökét, aki egyben a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége alelnöke is – erről maga Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője tájékoztatta keddi közleményében az MTI-t.

Kósa Ádám, aki a szervezet történetében az első magyar elnökségi tag,

közleményében megtisztelőnek nevezte a felkérést, amely – mint mondta – sok feladattal jár majd az elkövetkező egy évben, hiszen a szervezet a 24. nyári siketolimpiai játékok előkészítéséért felel.

Elmondta, a siketolimpia, amelyet jövőre a brazíliai Caxias do Sulban rendeznek, a paralimpiával egyenértékű. Az ICSD a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) társszervezete, amely 1924 óta szervezi a siketek olimpiáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában