Változatlan hittel, őszinte naivitással

Ugorjunk vissza arra az estére, arra az áprilisi napra, amikor ötvenéves lett. Hogy érezte magát, milyen érzések kavarogtak önben? 
– Egészen különleges meglepetés ért. Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy a születésnapom közeleg, ráadásul ennyire kerek évforduló. Minden évben meg szoktam kapni családomtól a feleségem szervezésében a tortát, teljesen mindegy, hogy hétköznap van vagy hétvége. Általában játszom, hétvégén leginkább duplákat. Ahogy Molnár Piroska szokta mondani, a színész onnan tudja, hogy ünnep van, hogy duplát játszik. Úgyhogy volt olyan születésnapom, hogy a 15 órai és a 19 órai előadás között a színházban köszöntöttek fel. Sejtettem, hogy Andi idén pláne szervez valamit. A művészeti főtitkárunk két hónappal előre ki szokta adni a havi műsort. Nekem már akkor szemet szúrt, hogy április 19-én Boeing, Boeing-előadásom lesz. Azonnal hívtam: „Kriszti, ez a szülinapom. Miért?” „Pindroch Csabi csak akkor ér rá, az igazgató úr azt mondta, nem lehet elhagyni” volt a válasz. Próbáltam mindenféle dolgokat bevetni, hogy hát mégiscsak a kerek születésnapomról van szó. Azt mondta kerek perec: „Boeinget fogsz játszani és kész!” Olyan keményen és határozottan, hogy elhittem, ez megmásíthatatlan. Otthon még panaszkodtam is miatta… Aztán amikor elérkezett az április közepe, számolgattam magamban, hogy ha valamikor idő lehet arra, hogy „meg legyek lepetve”, az valószínűleg a szombat délutáni előadás után lesz. Úgyhogy ezen a szimpla szerda estén a Boeing, Boeing-előadás végén Pindroch Csabi kollégám megállította a tapsot, és egy pár nagyon őszinte és kedves, szívhez szóló mondattal gratulált. Ez a 208. előadás volt a 2013-as bemutató óta. Meghatódva mentem utána az öltözőbe, mikor az ügyelő bemondta, hogy egy koccintásra mindenki fáradjon a művészbüfébe. Hívtam is a feleségemet – ő szokott értem jönni előadás után –, hogy ez most egy kicsit időigényesebb lesz, egy pár perc türelmet kérek, mert felköszöntenek. A kis csoffadt tortával – ami velem együtt megzakkant a tapsrendben a lámpák fényében – felkutyagoltam a második emeleti művészbüfébe, ahol egyszer csak felkapcsolták a fényeket, és nagyon-nagyon sok ember elénekelte nekem a Boldog születésnapot. Megrogytak a lábaim, ugyanis, mint később kiderült, amikor a feleségemet hívtam, ő bizony már ott volt, és nagyon régóta szervezte ezt az eseményt. Direkt erre a szerdára, és nem véletlenül volt Boeing, Boeing előadás, mert ő ezt így találta ki a vezetőséggel, Kálomista Gábor igazgató úrral az én kedves, legrégebb óta játszott szerepem kapcsán. A Tháliában ott volt a család, gyakorlatilag Orosházától Ózdig, a barátok Szentendrétől Hidegkútig. Ott voltak, és valami hihetetlenül jó érzés volt. Ilyen nagy ajándékot még sohasem kaptam. 

Hetekkel ezelőtt véget ért az évad. Mivel telik a nyara? 
– Hála Istennek, eléggé elfoglalt vagyok a színházi évadban. Most számoltam ki, mert megérkezett hivatalosan is a statisztika, hogy 144 előadást játszottam. Ugyanakkor kilenc Denevér- előadásom volt a Magyar Állami Operaházban, ebből három az indiai Mumbaiban, ahol angol felirattal, németül alakíthattam Froscht. Most a pihenésé a főszerep. Márciusban lekötöttük azokat a családi nyaralásokat, amikből nem engedünk, amit várunk minden évben. A nyugalomé, a megállásé, a szusszanásé a főszerep. Természetesen a szinkronsorozataim ilyenkor a gyártásvezetők segítségével ehhez alkalmazkodva kivitelezhetőek. Egy-két forgatási napom van különböző produkciókban. Azt is abszolváljuk. Illetve július 29-én Salföldön lesz a Miskolci gyökerek, az Aranyosi Péterrel közös stand-up estünk. A Thália idei kísérlete, hogy művészeti vezetőnk, Nagy Viktor kivitelezésében Salföldön Nyárikert néven játszóhelyet létesített a színház. Kevés szereplős, főleg a Thália Télikertben látható produkciók és egyéb befogadott, minőségi előadások, koncertek lesznek láthatóak a nyár folyamán. Olyan produkciók, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a mi társulatunkhoz vagy szellemiségünkhöz. Egy másik érdekes kezdeményezést is elvállaltam, ami itt, Veszprém vármegyében szintén megtiszteltetés. A badacsonytomaji Villa Salve Panzió borászata egy beszélgetéssorozat házigazda-moderátori szerepére kért fel. Etűdök bazaltorgonára, ami az alcím szerint beszélgetés kis fűszerrel, nem mellékesen Badacsony, bor, barátság áthallással csütörtökönként. Olyan művésztársakat igyekszem meghívni, akiket beszélgetés közben valóban közvetlenül ismerhetünk meg. A program természetesen ingyenes. Úgyhogy nagyon örülök neki, hogy újra a vármegyében lehetek műsorvezető, még ha nem is a televízióban, mint 2016-tól 2019-ig a révfülöpi mólón. 

Vissza a Tháliába! Milyen érzés időről időre olyan legendákkal együtt játszani, mint Molnár Piroska vagy Szervét Tibor? 
– A társulati létnél még nem igazán találtak ki jobbat. A megújulásnak az is egyfajta verziója, hogy ugyanazzal a Molnár Piroskával találkozom a Boeing, Boeingben, mint a Koponya című előadásunkban. Megadatott, hogy nagy tehetségű, fantasztikus ikonokkal gyakorolhatom a szerelmetes szakmámat, akikre fiatalként felnéztem. Szervét Tibor emblematikus színész volt Miskolcon, eljött onnan, mi akkor szerződtünk oda a főiskola után, és egyszer csak kollégák lettünk. Molnár Piroskának a Nemzeti Színházban lehettem partnere. Azóta – ha szabad így fogalmazni – munka közben folyamatosan csodálhatom őt. Sokszor esik meg velem az – pláne próbafolyamatokban –, hogy mellette nézővé válok. Az a színpadi létezés, amivel ezek az emberek pusztán csak „vannak” a színpadon, az olyan sűrű, mint egy csönd, ami szinte zúg, mert kitölt mindent. Egy-egy este után meg kell csipkedni magamat, hogy én most jöttem ki a jelenetből, amit Molnár Piroskával játszottam! Ez nekem megadatott, amiért hálás vagyok a sorsnak. 

Hosszú évekkel ezelőtt járt úgy Veszprémben, hogy körbe is tudott nézni a vármegyeszékhelyen. Mit tapasztalt most? 
– Amikor utoljára itt jártam, a történelem olyan szinten szólított csak meg, hogy a kopottságot, az elhasználtságot láttam, a letűnt idők emlékeiből leginkább a kor látszódott csupán, és mint egy makett vagy múzeumi dísz- let, funkcionáltak a dolgok. Tudom, hogy volt itt Tom Jones- koncert, meg játszottam a színházban is annak idején, és felsétáltam akkor is a várba, de valahogy nem volt ennyire élő, ilyen kézzel tapintható. Kötelezően letudta, kipipálandó helyként vetett rá az ember egy pillantást, nem vonzotta be a való, a nyüzsgő életet. Most szinte lüktet! Nyilván a kulturális főváros cím miatt is, de a programkínálatról ne is beszéljünk, mert az tényleg hihetetlen. Az épített örökségről beszélek, a környezetről, az architektúráról, ami egészen csodálatosra sikeredett. Tudom, hogy még nincs vége, úgyhogy nagyon-nagyon várom, hogy hogyan tovább, de igen tetszett az, amit láttam. 

Térjünk vissza beszélgetésünk elejére. Kerek évforduló kapcsán a színész miként vet számot? 
– Előretekintünk, de úgy, hogy ne felejtsük a múltunkat! Ha nem ismerjük a gyökereinket, hogyha nem vagyunk tisztában az elmúlttal, akkor nincs mihez képest előrenézni. Óhatatlanul von az ember egy mérleget: egyszerre tűnik a dolog annyira soknak, kikkel, hány helyen, milyen produkcióban szerepelt, mi mindent tett le az asztalra, és a másodperc tört része alatt beugrik a másik aspektusa, hogy igazából ez semmi. Szinte nem történt semmi. Körülbelül ugyanúgy érzem magam, mint az érettségi idején, de rá kellett jönnöm, hogy mégiscsak eltelt harminckét év főiskolával, különböző színházakkal. Néha megtisztelték az embert egy-egy díjjal, amire mindig kipattant a szeme, hogy nahát, gondoltak rám, mert én nem gondoltam rá. Valahogy így van ezzel az ötven évvel is: tudtam, hogy jön, itt van, de ez megint csak legyen egy következő lépcsőfok, ami segít ahhoz, hogy ugyanezzel a hittel menjek előre. Ha valaminek tudok örülni, az az, hogy még tudok örülni. És valamilyen módon szeretném továbbra is ugyanazzal a hit- tel és naivitással belevetni magam ebbe a szakmába, miközben tudja az ember, hogy azért nem kell belehalni. Kétgyerekes családapaként hiszem, hogy meg kell találni azt az egészséges egyensúlyt, amivel egyik területen sem maradok adós.