Igazi kuriózum, fehér erdei szalonka került terítékre

Évek óta, minden márciusban ugyanarra a helyre jár szalonkamegfigyelésre Marton Zsolt, a Noszlopi Vadásztársaság tagja. Idén március utolsó hetében is ezt tette, amikor édesapjával és hűséges magyar vizslájával az erdei szalonkamonitoring program keretén belül indultak megfigyelésre.

– Aznap a szalonkahúzás 19.35 és 19.50 közötti időintervallumban volt várható. Kicsit korán érkeztünk a vadászterületre, ezért mielőtt elfoglaltuk a pozíciónkat, még pár percet beszélgettünk egy magasles tövében, csak aztán indultunk el. Édesapám és én is tudtuk, hogy kinek merre kell indulni, hiszen évek óta ugyanarra a helyre járunk szalonkát megfigyelni, illetve amennyiben lehetséges, vadászni – meséli Zsolt.

Majd így folytatja a történetet: – Kis idő elteltével egy tőkésréce pár jelent meg az égen, majd egy kör megtétele után beszálltak tőlünk nem messze a nádas egyik vízfoltjára. Nemsokára meghallottuk az első lövés zaját – nem apám volt, kicsit távolabbról jött, de jelezte, hogy már bármelyik pillanatban megpillanthatok egy erdei szalonkát. Pár perc elteltével lövést hallottam édesapámtól, majd még egyet, és a szalonka pisszegő hangját, amely felém közeledik. Túl messze repült, ezért bár láttam, de lövést nem tettem rá. Tovább várakoztunk, az idő múlt és egyre sötétebb lett, tudtam, lassan véget ér a mai vadászat. Nem sokkal később ismét pisszegő hangot hallottam szemből, és tudtam, hogy ez bizony szalonka, mert a hangja alapján felismerem. Pillanatok múlva megláttam a szürkületben az egyedül, egyenesen felém közeledő madarat. Gyors célzás után elsütöttem sörétes fegyverem, és láttam, hogy a szalonka leesik körülbelül 25-30 méterrel előttem a nádasba.

- A kutyám mellettem ülve, izgalomtól remegő testtel figyelt és várta a vezényszót. A „keres” parancs után indult is, hogy felkutassa a zsákmányt. A nádashoz érve a mozgásából láttam, hogy talált valamit, ám a „hozd” vezényszó után csak izgatottan totyorgott egy helyben. Ismét szólítottam, „hozd, kis kutyám”, de ő továbbra is csak állt a madár felett, mintha tudta volna, ez bizony nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Ekkor még nem gondoltam, milyen különleges madarat lőttem, hiszen a lövés pillanatában a szürkület miatt csak hangjából és formájából tudtam, hogy szalonka, viszont a színét nem láttam. Kutyám mellé érve, a lámpám fényénél láttam, hogy egy hófehér madár fekszik előttem a földön. Felvettem és először a csőrét néztem meg, ekkor vált biztossá, hogy ez bizony szalonka, és tudtam, nem mindennapi vadászélményben van részem. Úgy éreztem, Szent Hubertusz, a vadászok védőszentje aznap este igencsak maga mellé vett, hiszen a sötétben is látható volt, hogy egy hófehér erdei szalonkát tartok a kezemben. Apám a lövés, a kutyának kiadott vezényszavak hallatán a távolból csak annyit kérdezett, „megvan?” Én a szalonka csodás látványától magamhoz térve elindultam a találkozási ponthoz, és közben válaszoltam „igen”. Mikor visszaértem a magasleshez, a madarat mögém tartva közöltem: „Na, most olyat mutatok neked, amilyet szerintem még nem láttál”, és hátam mögül elővettem a fehér erdei szalonkát. Apám tekintetén jól látszott, hogy valóban, ilyet még ő sem látott – elevenítette fel a történteket a vadász.

A gratuláció és pár perces csodálkozás után elindultak az autójukhoz. Természetesen a visszaút alatt is a különleges szalonka volt a téma. Az autóhoz érve Zsolt értesítette a vadásztársait a nem mindennapi élményről, és még aznap este rögtönzött tanácskozással egybekötött szalonkaszemlére gyűltek össze a fővadászuk udvarán.

Marton Zsolt szeretné a különleges, a magyar erdők királynőjeként emlegetett erdei szalonkát, az illetékesekkel történt egyeztetés után, teljes nagyságában kipreparáltatni, hogy az a jövőben akár kiállításokon is látható lehessen. Ugyanis, elmondása szerint, mindössze 5-10 fehér példányról van feljegyzés, amióta Európában vadásszák az amúgy barnás, sárgás, foltos tollruhájú madarat. Pedig vadászata több évszázados múltra tekint vissza, ezért komoly hagyományokkal rendelkezik mind a magyar, mind az európai vadászéletben. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Ferenc József Habsburg uralkodó egyik kedvenc vadja volt, amelyből vadásznaplója szerint összesen 897 darabot ejtett el.