egészség

2019.05.19. 07:00

Elhízás: sokkal könnyebb elkerülni, mint megszabadulni a pluszkilóktól

Jelentősen növelheti több betegség kockázatát az elhízás egy hosszú távú, nagy létszámú brit felmérés szerint.

Marton Attila

A kutatást az Európai Elhízástudományi Kongresszuson (ECO) mutatták be a közelmúltban. A 2,8 milliós mintán végzett felmérés adatai szerint akinek 30–35 közötti a testtömegindexe (BMI, a testmagasság és a testtömeg hányadosa), azoknál 70 százalékkal nagyobb a szívelégtelenség kockázata. Akiknek 35–40 közötti a BMI-je, annak a dia­béteszkockázata majdnem kilencszeres, a súlyosan elhízottak (40–45 közötti BMI) 12-szer nagyobb valószínűséggel lesznek cukorbetegek és 22-szer nagyobb az esélyük az alvási apnoéra.

Hazánkban különösen fontos ez a kérdés, ugyanis a 15 évesnél idősebb lakosság harminc százaléka számít elhízottnak.

A kardiovaszkuláris betegségek, a cukorbetegség és számos mozgásszervi probléma is összefügg az elhízással – hívta fel a figyelmet Balla György háziorvos. Elmondta, a magas vérnyomás, a kettes típusú dia­bétesz, valamint a csípő- és térdízületi kopások is jelentős arányban a túlsúly következményeként alakulnak ki. A szakember hangsúlyozta, amennyiben egy túlsúlyos embernek időben sikerül életmódot változtatni, akár a magas vérnyomásra szedett gyógyszer is elhagyható lehet.

A háziorvos megjegyezte, könnyebb elkerülni az elhízást, mint leadni a súlyfelesleget. Az elhízás megelőzésére a legtöbbet megfelelő étrenddel és rendszeres mozgással tehetünk – folytatta a szakember. A táplálkozásnál érdemes odafigyelni arra, hogy kevesebb szénhidráttartalmú ételt fogyasszunk: ritkábban együnk tésztát, krumplit, a fehér kenyér helyett válasszunk teljes kiőrlésű pékárut. Ez nemcsak egészségesebb, hanem lassabban is szívódik fel, tehát tartalmasabb és laktatóbb is. Részesítsük előnyben a sovány húsokat, a halat, és fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt, utóbbit akár reggelire is.

Balla György arról is beszélt, a társadalom számára hasznos lenne, ha az állam a védőnői hálózathoz hasonlóan táplálkozástudományi szakembereket alkalmazna, akik tanácsaikkal segíthetnék a polgárokat. Megjegyezte, ez azt eredményezhetné, hogy az elhízás miatt kialakuló betegségek később vagy egyáltalán nem jelentkeznének, ami hosszú távon az állam számára is – az egészségügyi kiadások csökkenése miatt – előnyös lenne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában