Gyakorlás helyett közös ráhangolódás

2019.08.26. 07:00

Okosan használjuk ki a nyári szünet utolsó hetét!

Már csak néhány nap van az iskolakezdésig. Ez a rövid idő arra még pont elég, hogy pozitív hozzáállással indítsuk az évet.

Tóth B. Zsuzsa, Sági Ági

Fotó: Sági Ági/Napló

– Én azt tanácsolom, hogy mindenképpen készüljünk az iskolára augusztusban, függetlenül attól, hogy gyerekünk várja-e vagy tart-e az iskolától. Nem tanulásra gondolok, hanem a készülésre: tegyük együtt rendbe a szobáját vagy a sarkot, ahol tanulni fog. Selejtezzük ki a feleslegessé vált dolgait, írjunk listát arról, hogy még mire van szüksége. Menjünk együtt bevásárolni, adjunk választási lehetőséget, hogy melyik füzetet vagy ceruzát szeretné, próbáljunk pozitív dolgokat kapcsolni az iskolakezdéshez – mondta lapunknak Buknicz Erzsébet, a Báthory iskola Kék madár programjának tanítója.

A pedagógus azt is javasolja, hogy sétáljunk együtt az iskolához, nézzük meg, mikor lesz az évnyitó, hogy változott-e valami az iskolán, az udvaron. Elsős kisgyereknek sokat segíthet, ha már ismerős helyre mehet; ha még meg­tehetjük, menjünk el együtt az iskolába, ismerkedjünk a környezettel.

– Én nem javaslom a direkt gyakorlást, de életszerű feladatokat kaphat a gyerek. Ha már iskolás, felolvashatja a társasjáték szabályát, írhat bevásárlólistát vagy képeslapot a mamának, illetve összeadhatja a vásárolt termékek árát. A lényeg, hogy ne tanulásszerű legyen a feladat. Jó, ha az iskolakezdés előtt találkozni tudnak az osztálytársak, és feleleveníthetik a barátságokat. A lényeg, hogy pozitív élmények kapcsolódjanak az iskolakezdéshez, ne idegesség és stressz – tette hozzá Buknicz Erzsébet.

Véleménye szerint az iskolák többsége nem várja el a gyerekektől, hogy az első perctől maximálisan teljesítsenek, a kisebbeknél és nagyobbaknál is fokozatosan növelik a terhelést. A szülők akkor segíthetnek legtöbbet a gyereküknek, ha odafigyelnek rá, ha beszélgetnek vele, ha követik az iskolai történéseket. Fontos, hogy szülőként kedvet ébresszünk az iskolakezdéshez, pozitív dolgokat kapcsoljunk hozzá, akár saját élményeink alapján, elmesélve azokat gyermekünknek. Legyünk bizalommal a pedagógus iránt. A gyerekek meglévő kíváncsiságára építve várjuk együtt az új élethelyzetet.

Vannak gyerekek, akik várják az iskolát, vannak, akik nem. Angyal Fruzsina az előbbiek közé tartozik, ő már alig várja, hogy becsengessenek.

– A nyár eleje még gyorsan elment, akkor voltunk nyaralni is, de most már kicsit unatkozom. Néha lemegyünk a strandra meg horgászni, de én már mennék iskolába. Leginkább a barátaimmal és az osztálytársaimmal szeretnék találkozni, de én most leszek ötödikes, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az emeletre járni, és hogy milyenek lesznek az új tanárok – meséli Fruzsi.

Szilvágyi Beatrix coach, tréner szerint abban, hogy a nebuló ne a nehézségekre, a félelmeire koncentrálva lépje át az iskola küszöbét, a szülő sokat segíthet. Már a felkészülést érdemes örömtelivé tenni azzal, hogy a gyermek választhatja ki azokat a füzeteket, eszközöket, amelyek tetszenek neki (és nem nekünk, szülőknek!). A pénztárca persze szab határokat, de ezen belül legyen szabadsága, választási lehetősége. Lehet ez a vásárlás egy móka is, ha a szülő nyugodtan, türelmesen vág bele, akkor a gyermek is élvezni fogja ezt a közös ráhangolódást az iskolára. Otthon azután csomagoljon ki, pakolja be ő a fiókjaiba az új kincseket.

Szilvágyi Beatrix coach, tréner
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A tárgyi készülődés mellett természetesen nagy szerepe van az érzelmeknek is. Nem sokat segítünk szülőként azzal, ha riogatjuk, az előző év kudarcaira emlékeztetjük a gyermeket (és kérjük a nagyszülőktől, hogy ők se tegyék ezt). Beszélgessünk vele arról – például a füzetek becsomagolása közben –, hogy milyen örömteli eseményeket élt meg az előző évben (a farsangi mulatság, az új barát, barátnő, az osztálykirándulás, egy siker­élmény, egy tanár dicsérete). Ha a gyermek felhozza az aggályait, hagyjunk neki időt, hogy elmondja a gondolatait, és hallgassuk őt meg.

Az iskolakezdés ugyan itt van a nyakunkon, ennek ellenére nem kell augusztus utol-só napjai minden pillanatának erről szólnia. Élvezzük ki együtt a nyári szünet végét is, ez is a zökkenőmentes, pozitív átmenet része.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában