Évértékelő a természetbarátoknál

2020.03.12. 07:00

Első helyen zárt a Bakony egyesület

Idén első lett a megyei szakosztályok palettáján a Bakony Természetbarát Egyesület – derült ki a minapi évértékelőn Harkai Ferenc elnök beszámolójából.

G. Takács Mária

Harkai Ferenc elnök kezében a megyei első helyezésért járó kupa. Az elnökség tagjai (balról jobbra): Váradi Beáta elnökhelyettes, Harkai Ferenc, valamint Szalayné Zsirai Éva és Cseh György elnökségi tag

Forrás: egyesület

Az elnök egy éve vezeti az egyesületet. Tavaly a Veszprém Megyei Természetjáró Szövetség alelnökének választották, és elnökségi tag lett az Észak-dunántúli Területi Természetbarát Szövetségben. Az elmúlt évben 161 tagot regisztráltak az egyesületben. Az idén a távozókkal és új belépőkkel 150-re csökkent a létszám, ebből diák 13, dolgozó tag 51, nyugdíjas 86. Az egyesület tagsága tavaly 497 napot gyalogolt, összesítve 11 659 kilométert tettek meg, amiben magashegyi és barlangtúra is szerepelt. Gyalogtúrázó teljesítményükkel 29 388 túrapontot gyűjtöttek, ezzel a megyei egyesületek listáján az élre kerültek. Kerékpáron 88 napot töltöttek, összesen 6098 kilométert tekertek, ami további 4782 túrapontot jelentett. Teljesítménytúrákon 112 alkalommal 456 bakonyos indult, országos teljesítménytúrán pedig hat alkalommal 67-en vettek részt.

Tavaly is kivették részüket a turistautak jelzéseinek újrafestésében, 19 taggal 724 munkaórát dolgoztak. Emellett 32 zsák szemetet távolítottak el az ösvények környezetéből. Tavaly MTSZ gyalogos bronzjelvényes minősítést kilencen, ezüstjelvényes minősítést öten, míg aranyjelvényest négyen értek el. A legeredményesebb ifjúsági túrázó Hercz Cintia, a legeredményesebb hölgytúrázó Váradi Bea, a legeredményesebb férfitúrázó Harkai Ferenc lett, aki egyben a megyei hatodik helyet is megszerezte.

Harkai Ferenc elnök kezében a megyei első helyezésért járó kupa. Az elnökség tagjai (balról jobbra): Váradi Beáta elnökhelyettes, Harkai Ferenc, valamint Szalayné Zsirai Éva és Cseh György elnökségi tag Fotó: egyesület

A közgyűlésen meglepetésként az elnök bejelentette, hogy idén két emlékdíjat alapítottak. Az egyik a Bakony Természetbarát Egyesület Bakancsosa Érem, Emlékplakett, amelyet hatan vehettek át az elmúlt évben végzett kiemelkedő teljesítményükért. Idén ugyancsak első alkalommal adták át a Simon Ágoston-emlékdíjat, melyet Balázs Ferenc korábbi klubelnöknek ítéltek oda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában