2020.05.20. 11:00
Többféle egynyári növényt telepítenek Pápa közterületeire
A városgondnokság munkatársai a közelmúltban megkezdték az egynyári virágok telepítését, idén mintegy 21 ezer tövet ültetnek el a közterületeken.

Különböző színű egynyári növényeket ültettek el az ágyásokba
Fotó: Polgár Bettina/Napló
Bakó István, a pápai városgondnokság vezetője a papa-ma.hu-nak elmondta, a növénytelepítéseket folyamatosan végzik, a megrendelt növények között vinka, kakastaréj, begónia és napvirág is szerepel. Hangsúlyozta, minden évben négy-ötféle virágban gondolkodnak, figyelembe véve a talajviszonyokat. A virágágyások rendezése mellett a Fő téri virágoszlopokat is beültették, többek között futómuskátlival, petúniával, illetve begóniával. A városgondnokság vezetője megjegyezte, idén több mint kétmillió forintot fordítottak nyári virágokra, melyek mellett jól látható a korábbi években megkezdett növénytelepítési koncepció eredménye, hiszen szépen fejlődnek az évelő, talajtakaró és örökzöld növények.
A virágosítással együtt a fűnyírási munkákat is megkezdte a pápai városgondnokság, ezeket három-három önjáró fűnyírótraktorral és fűnyíróval, nyolc háti fűkaszával, valamint egy rézsűkaszával végzik.

Bakó István szólt a kátyúzásokról is. Mint mondta, május huszadikáig 320 kátyút javítanak ki, összesen mintegy 1250 négyzetméteres felületen. Ehhez 183 tonna meleg aszfaltot használnak fel. Az útjavításokra tavasszal 20 millió forintot költ a városgondnokság, és ősszel további 10 milliót fordítanának erre a célra. Hozzátette, a javításra szoruló úthibákat többek között lakossági jelzések alapján, munkatársaik ellenőrzését követően jelölik ki, illetve figyelembe veszik az önkormányzattól kapott jelzéseket.