A világ tetejére vágyik a balatonalmádi túraszervező

A földrajz- és testneveléstanár végzettségű Bősz Imre több mint húsz éve szervez túrákat, a Zöld Bakancs Klub alapítója, egy vérbeli természetimádó, aki másoknak is szívesen ad át ebből a szeretetből. Kirándulásain a résztvevők nemcsak térképet kapnak, hanem egy pontos, részletes és érdekes, tudományos elemeket is tartalmazó, ugyanakkor élettel teli, humoros leírást. Aki nála nem kedveli meg a természetjárást, az valószínűleg sehol sem fogja.

– Világéletemben imádtam utazni, sportolóként sokfelé jártam és nagyon szimpatikus volt, hogy idegen országokat, városokat, kultúrákat ismerhetek meg – kezdte a beszélgetést Bősz Imre, aki válogatott atléta volt, de egy sérülés véget vetett sportolói karrierjének. A világlátás iránti vágy ugyanakkor nem csökkent benne, sőt, egyre inkább fokozódott.

– Cimborákkal elhatároztuk, hogy teszünk egy nyugat-európai körutat. Először arról volt szó, hogy kisbusszal, többen megyünk, aztán sorban mondták le a társak, valaki ezért, valaki azért nem tudott jönni. Végül egyedül maradtam, de az út nem maradt el, stoppal mentem. El is jutottam Londonig és vissza. Hatalmas élmény volt, szerintem mindenkinek ki kellene próbálnia, igaz, akkoriban, az 1980-as évek közepén még lehetett stoppolni, később már nem igazán.

Nálam úgy volt, hogy Balatonalmádiban kimentem az utcára, a legelső autó megállt, a benne ülő fickó nagyot nézett, amikor azt mondtam, hogy Londonba megyek.

Reggel hét órakor indultam és fél egyre már Bécsben voltam. Elmentem Frankfurtig, aztán jött Párizs, London, majd lementem a spanyol határig és Dél-Franciaországon, Olaszországon és Ausztrián keresztül jutottam haza. Összesen 128 autóval utaztam, illetve nemcsak autóval, mert akadt kamion, motor, háromkerekű. Életre szóló kaland volt. Később, amikor jöttek a gyerekek, akkor is volt utazás, sokfelé jártunk, de az azért nem teljesen ugyanaz – mesélte.

Bősz Imréből árad a természet tisztelete és hódolata, a mélyről jövő érdeklődés az élő- és állatvilág csodái iránt, amit képes bárkire átragasztani. Egy igazi, „jó dumájú” társasági embernek ismertem meg, ezért is érdekes, hogy elsősorban egyedül szeret utazni és kirándulni. – Amikor az ember csoporttal utazik, egy sor olyan helyre elviszik, ami nem érdekli. Jóval kötöttebb így a dolog. Ha már ketten vagyunk, akkor is alkalmazkodni kell. Igaz, két embernél felezni lehet a költségeket, ami nagyon hasznos tud lenni – mondta.

Az első nagy, kontinensugró túra ideje 2007-ben jött el számára, amikor megmászta a Kilimandzsárót, azaz feljutott Afrika legmagasabb pontjára. Komoly kaland volt, ahogyan nem sokkal később Madagaszkár is, amely elmondása szerint szintén remek hely, csak a közlekedés katasztrofális, ha a monszun elmossa a hidakat, utakat, képtelenség A-ból B pontba jutni. Nem szabad kifelejteni a sorból marokkói utazását, amely szintén nem hétköznapi kirándulás volt, hiszen az Atlasz-hegység bebarangolását is tartalmazta. Négyezer méter feletti magasságba kellett feljutni, sokszor mínusz 15-20 Celsius-fokban. Egyedül ment és egy hegymászó csapathoz csatlakozott. Kicsit tartott tőle, hogy 58 évesen nem bírja majd a tempót a 10-20 évvel fiatalabbakkal, de nem volt gond. Igaz, és ez a hozzáállásáról, elszántságáról is sok mindent elmond, előtte itthon úgy edzett, hogy téglákkal megrakott hátizsákkal járta a környéket.

Legutóbb Mauritius és Réunion szigeteit csodálhatta meg, és ott is felejthetetlen élményekkel gazdagodott. – Tavaly ősszel felhívott az egyik barátom, hogy fél áron van repülőjegy, viszont akkor kint kell maradni egy hónapot. Hát ez pont nekem való, gondoltam – mesélte Imre, aki csodálatos környezetről és páratlan természeti kincsekről számolt be. Mauritius a klasszikus kék tenger-fehér homok kombinációt nyújtja. Érdekesség, hogy sok magyarral találkoztak a szigeten, amely nemcsak a turistákat, hanem a fotósokat is vonzza. Réunion – amely Franciaország külső megyéje, tehát az Európa Unió tagja – nagyjából akkora, mint Mauritius, tele van óriási hegyekkel és vízesésekkel. A kirándulni vágyók rendelkezésére több száz turistaút áll, remek infrastruktúrával, parkolási lehetőségekkel. Ugyanakkor van teljesen elzárt, őserdei része is a szigetnek, olyan falvak, ahová nem vezet autóút, így helikopterrel oldják meg az ellátást. Az idő fantasztikus volt, a fürödni vágyókat pedig 30 Celsius-fokos, gyönyörű, tiszta tenger várta.

A balatonalmádi természetjáró még messze nem valósította meg minden utazási tervét, régi nagy vágya, hogy egyszer ellátogasson Ecuadorba, hogy ott megmászhassa a Cotopaxit és a Chimborazót. Azért is, mert utóbbi hegy van a legtávolabb a Föld középpontjától, megelőzve az egyébként legmagasabb Mount Everestet is,

azaz az ember ott igazán a világ tetején érezheti magát.

Bősz Imre persze nemcsak külföldön szeret túrázni. Az 1990-es évek végétől szervez kirándulásokat, 2002 óta egyesületi keretek között, ekkor alakult meg a Zöld Bakancs Természetvédelmi és Természetjáró Klub, amely minden évben több eseményt tart.

– Óbudaváron kezdődött minden. Akkoriban gyerekeket táboroztattunk és felvetődött bennem, hogy kellenének versenyek és túrák a programba. Jöttek az ötletek, volt például úgynevezett gladiátorviadal, vagy teherautós tájékozódás, utóbbinál járművel vittük el az embereket valahová, ahonnan nekik kellett visszatalálniuk. Valamivel később elkezdtünk teljesítménytúrákat szervezni, egy, 10, 20, 50 kilométeres távon, de volt száz kilométeres kirándulásunk is.

Az egyesület azóta elhagyta Óbudavárt, viszont a környéken akad még túrája. Ahogyan nagyon sok helyen másutt is. Vannak bejáratott események és újak, tavaly például Bősz Imréék nagy fába vágták a fejszéjüket: meghirdették a Bakancsos Balatont, amelynek a „királyetapja” megkerülte a tavat, azaz a résztvevők 220 kilométert tettek meg gyalogosan. Az egyesület számon tartja a létszámot, közel 20 ezer résztvevőjük volt az elmúlt 18 évben. – Szerintem ez nagy dolog, hiszen ez egy kicsi, húszfős klub. Jó a csapat, nincs fluktuáció, gyakran összejárunk a rendezvényeken kívül is – jegyezte meg Imre.

A zöld bakancsosok jótékonysági kirándulásokat is szerveznek, évek óta segítenek egy súlyos betegséggel küzdő gyermeknek és családjának, de kapcsolatban vannak iskolákkal, és tartanak erdőtakarítást és faültetést is.

Beszélgetésünk alatt szóba került, hogy bár a rendezés fáradtságos és többek között sok gyaloglással is jár, de a túraszervező is túrázik időnként. – Nemrég felültem a buszra és elmentem Csórig, majd onnan gyalog jöttem haza, Almádiba. De volt olyan is, hogy Ajkáról indultam. Ilyenkor nem turistaúton közlekedek, hanem improvizációs módon. Ez igazi adrenalinbomba a számomra. Nem szoktam eltévedni, hiszen úgy ismerem a környéket, mint a tenyeremet, emellett remek tájékozódási pontok akadnak. Imádok új útvonalakat felfedezni, de a legjobb az, hogy amikor túrát szervezünk és látom az embereken az elégedettséget, az örömet ad. A résztvevők 80 százaléka visszatérő, és ez fantasztikus. Van, aki hosszú évek, évtizedek óta jár hozzánk, az ország minden részéből érkeznek érdeklődők. Ez óriási öröm, köszönöm nekik ez úton is! Mi mindannyian tudjuk, hogy a túrázás egyszerű, olcsó, egészséges, és az élmény életed végéig megmarad – zárta gondolatait.