kézművesség

2021.02.21. 07:00

Öntsünk együtt igaz ólomkatonát!

Ha ólomkatonákról hallunk, vannak, akiknek Andersen A rendíthetetlen ólomkatona című meséje jut eszükbe, és akadnak, akik előtt régi letűnt korok hadvezérei sejlenek fel, amint hadi térképeiken hadseregük apró katonáit rakosgatják, miközben a hadművelet részletein gondolkoznak. De tudják-e, hogyan készülnek az ólomkatonák?

Borsányi Bea

Az ón csillogó fényt ad a kész figuráknak

Fotó: FMH/Pesti Tamás

A mindent tudó világháló szerint a fémből készülő katonák tömeggyártása a 18. században indult el. A század közepén a nurembergi német kohászok eljárásával készültek az ólomkatonák. 1893-tól az üreges öntés feltalálásával olcsóbb és könnyebb lett a figurákat elkészíteni. Ez értelemszerűen nagyban hozzájárult az ólomkatonák gyűjtésének népszerűségéhez.

A forma magától szétválik, csak erősen oda kell csapni az asztalhoz. Balra a „gyakorlaton” Szabina, jobbra Jakab János
Fotó: FMH/Pesti Tamás

Magyarországon a rendszerváltás előtt csak fővesztés terhe mellett lehetett ólomkatonát önteni, ugyanis a figurák fém alapanyagából lőszert is gyárthattak, akik e képesség birtokában voltak. Talán ennek köszönhető, hogy hazánkban az ólomkatona-készítés és -gyűjtés kevés embert foglalkoztatott és foglalkoztat ma is. A mesterek egyike azonban Fejér megyében él; vele legutóbb a székesfehérvári Alumíniumipari Múzeumban találkozhattak az érdeklődők. Jakab János segítségével pedig ólomkatonákat is önthettek a vállalkozó szellemű gyerekek, felnőttek.

– Ólomkatonát készíteni babramunka. Nem maga az öntés, mert az szinte pikk-pakk megvan, ám a kész fémfigurákat reszelni, csiszolni, festeni kell, hogy a végeredmény tetszetős és értékes legyen. Ez utóbbi művelet órákat, napokat is igénybe vehet – árulta el Jakab János, akinek számtalan ólomkatonája van otthon. Ezek részben saját maga által készítettek, részben pedig gyári öntőformákból születtek, de mindegyik öntése a mester keze munkáját dicséri. Egy komplett hadsereg lovasokkal, gyalogosokkal, tüzérekkel, ágyúkkal, sőt katonazenészekkel a soraiban. Jó néhányat a múzeum kiállítótermében is meg lehetett tekinteni. A szemlélődő pedig még inkább csodálta őket, amikor kiderült, a katonák kezében lévő apró kardokat, trombitát, dárdát külön darabként öntötte ki János.

– Ami a katonák méretét illeti, léteznek darabok a három centiméterestől a már nagynak számító, hat-hét centiméteresig, de hivatalos méretük nincs. És mivel az apró részletek – például a katona bajsza vagy a puska závárzata – alapos kidolgozottsága az egyik ismérve a jó ólomkatonának, nehéz igényes, szép figurákat készíteni. Fontos természetesen az anyag összetétele is. Az ólom tulajdonképpen ronda szürke fém. Ezért ón kerül hozzá, amely lassabban dermed, így öntéskor körbeveszi az ólmot, amitől szép fényesek lesznek az öntőformából kikerülő darabok – magyarázta János. S ez nem is csalás, hiszen, mint megtudom, régen ónból öntötték a katonákat. Az ólomkatona kifejezés a köznyelvben terjedt el.

Az ón csillogó fényt ad a kész figuráknak
Fotó: FMH/Pesti Tamás

Az öntőformából kikerülő figurákat finoman szikével, illetve reszelővel tökéletesítik, majd jöhet az igazi türelemjáték, a „két szőrszálas” ecsettel, nagyító alatt történő festés. Ha vásárlásra adjuk a fejünket, ne csodálkozzunk hát, hogy az igazi, jó minőségű ólomkatonákért horribilis összegeket kérnek.

S hogy ne csak elméletben legyünk képzettek, Jakab János a gyakorlatban is megmutatta az öntés menetét, amit – segítséggel persze – a múzeumi látogatók is kipróbálhattak, és most önök, olvasók is részt vehetnek a folyamatban. Fogjunk hát bele!

A lábakon álló kis tégelyben már „rotyog” az első adag ón és ólom keveréke, amelyet nagyjából 500-520 fokra melegítenek fel. A mester persze már ránézésre meg tudja állapítani, elérte-e az anyag a kíván hőmérsékletet, de megmutatja a régi módszert is: egy gyufaszálat dob a „lötyibe”, s ha az lassan kap lángra, és szépen ég el, nem pedig fellobban, ideális a hőmérséklet. Persze ma már létezik digitális hőmérő is, nem kell gyufát pazarolni. A kis tégelyben a melegítés hatására folyamatosan és gyorsan változik az ón-ólom keverék színe: először ezüst-, aztán aranyszínűvé válik, végül bekékül. Kész van!

Megvannak a „szakma” előírásai: önteni határozottan, viszonylag gyorsan és egyenletesen kell
Fotó: FMH/Pesti Tamás

A formákat már előkészítették: mielőtt összezárták, pici hintőpor került a belső felületre, hogy elkerüljék a felületi hidegfolyást. Ehhez viszont az is kell, hogy a formába öntéskor határozottan, egyenletesen, de viszonylag gyorsan öntsön az ember. Pár másodperc, és az izgalom a tetőfokára hág: milyen lesz a kész figura? Biztos, hogy jó volt a hőfok, biztos, hogy jól öntöttünk? Az öntőforma az asztalhoz csapkodva kinyílik, és sorra kerülnek elő a katonák: egy dobos, egy tüzér, egy francia gyalogos és végül egy puska. Ennyi az egész, és máris kezdődhet elölről az öntés folyamata.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!