a bakonyi betyár

2021.10.10. 06:50

Milfajt Ferkó szenteste került kötélre

Sobri Jóska alvezérévé emelte, de aztán saját bandát hozott létre hozzá hasonló dezertőrökből, csavargókból és több vármegyében fosztogatott Milfajt Ferkó. A bakonyi betyár 1836 decemberében a szolgagyőri kastélyt szemelte ki célpontul. Bár ne tette volna! Hajtóvadászatot indítottak utána és társai elfogására.

Rimányi Zita

Milfajt Ferkó bakonyi betyár és társai a levéltári források tükrében címmel készített tanulmányt, és a híres rabló kihallgatási jegyzőkönyvéről, ítéletéről tartott előadást a Veszprémi Szemle Várostörténeti Közhasznú Alapítvány legutóbbi rendezvényén Nagy Balázs Vince. Azzal kezdte tájékoztatását, hogy a csavargók vezére a Somló közelében született egy juhászházban. Urasági inasként szolgált, majd erőszakkal katonának vitték, ám dezertált. Szökése után többször elítélték – számos botütésre is – fegyveres rablásért.

Korában tanult embernek minősült, írni-olvasni is tudott. Azért válhatott olyan híressé, hogy az utókor is emlegeti, mert Sobri alvezérének számított, és kötélre kerülése előtt megörökítették alakját díszes öltözetében. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban is megtalálható a róla készült rajz, Bucher Ferenc veszprémi festő munkája a míves litográfia. Milfajt Ferkó kinézete tulajdonképpen a mintaképe lett a bajszos bakonyi betyároknak.

Leghírhedtebb cselekedete a Hunkár-kastély kirablása volt, és nem csak az ott fellelt értékek okán. A Keréktelekihez tartozó szolgagyőri pusztán található barokk épület tulajdonosa ugyanis köztiszteletben állt. Hunkár Antal Veszprém vármegye főispánja és táblabírája is volt, a nemesi felkelők seregének századosaként részt vett a Napóleon elleni győri csatában. Milfajt Ferkó 1836. december 8-án este mégis megszabadította számos vagyontárgyától. Aranyakat, ékszereket is elvitt tőle. Vesztére. Ez a cselekedete ugyanis többszörösen kiütötte a biztosítékot a hatóságoknál, nagy erőket mozgósítottak felkutatására. Gyors sikerrel.

Milfajtot kihallgatási jegyzőkönyve szerint a fogházban részletes alapossággal kikérdezték. Tizenhárom kérdésre kellett válaszolnia, többek között a személyazonosságára vonatkozóakra. Arról is faggatták, hogyan fogták el, illetve megélhetéséről, valamint rablásairól is nyilatkoznia kellett. Még arról is kérdezték, kitől és hogyan szerzett be fegyvereket, cifra szűrt, kalapot, kik az orgazdái, milyen értékei vannak, továbbá tényleg végrehajtott-e papi öltözetben is bűncselekményeket. Felszólították, hogy bűnös lel­két terhelő gonoszságairól, útonállásairól beszélve könnyítsen helyzetén. A hírhedt betyár huszonnyolc esztendős­ként, katolikusként, valamint házas, gyerekes em­berként mutatkozott be. Az ellene felhozott vádakban nagyrészt ártatlannak vallotta magát. Még azt is elmondta, hogy puskagolyót maguk öntöttek kanalakból.

Zongor Gábor veszprémi festőművész alkotása Milfajt Ferkóról
Fotó: Napló

A talpon álló, statáriális bíróság december 24-én kötél általi halálra ítélte. Az írásos megfogalmazásban szökevény rabnak, a csavargók fővezérének, felfegyverkezett dezertőrnek nevezték és számos tettét felsorolták. A veszprémi vármegyeház udvarán még aznap, három órán belül végre is hajtották a kivégzést.

A korábban bujdosó, a Bakonyban is többször menedéket kereső betyárról talán ezért is maradt fenn annyi történet. Többek között az a kalandja is, amikor a vármegye emberei, azaz üldözői rajta­ütöttek csapatán a bódéi erdőben. Társai időben elfutottak, ám Milfajt a csizmáját húzta volna, amikor az egyik pandúr elkapta. Meg akarta bilincselni, de ő betyárosan kirántotta magát a kezei közül. Míg szaladt, utánalőttek. A fején lévő sapkát eltalálták, de ezt is sértetlenül megúszta. Elmenekült – ekkor még. Kevésbé volt szerencsés a szolgagyőri eset után. Miközben társaival a sikert ünnepelve egy csárdában mulattak, a vélhetően ittas társaságban dulakodás alakult ki. Az egyik betyár dühében a földhöz csapta puskáját, mire lövedéke térd fölött eltalálta Milfajtot. Ez is hozzájárulhatott, hogy hamar kézre került. Búvóhelyén ágyban fekve találták meg, nem sokkal később pedig megszületett a végzetes ítélet. Ferkó még harmincesztendős sem volt. A betyárromantika eloszlatása érdekében meg kell említeni: ítélete szerint számadó juhászt is megtámadott, cselédházakat is kifosztott, azokból ingeket, pruszlikokat is zsákmányolt a rettegett zsivány rövidre szabott, ám legendássá vált életében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában