Kárpátaljai menekültek Zircen: "Mi már jó helyen vagyunk"

"Mi már jó helyen vagyunk, nekünk nem kell adományokat gyűjteni. Most sokan vannak nálunk nagyobb bajban. Amire szükségünk volt, azt kaptunk házigazdáinktól és mi együtt lehetünk közvetlen családtagjainkkal. Minden nap megölelhetjük párunkat, ráadásul szép helyen lehetünk, az arborétum közelében. Van bevételünk és az anyanyelvünkön beszélhetünk az itteniekkel" – mondták el az anyukák látszólag nyugodtan, amikor leültünk velük szemben egy ágy végére. Közben a kis hároméves menekült nevetve futkosott körülöttük, ez csalt mosolyt arcukra. Ám sokkhatás érte őket. Egy-egy bőrönddel jöttek el, mindenüket hátrahagyták Ukrajnában és nem tudják, hogy alakul további sorsuk. 

Folyt belőlük a szó, szinte magától: "Új életet kezdjünk, miközben a régit is szeretnénk? Sajnáljuk, amit befektettünk eddigi terveinkbe. Benne volt a levegőben a háború esélye, persze, de nagyon hirtelen kellett nehéz döntést hoznunk. Még úgy is, hogy mi tudtuk, hova jöhetünk, azt, hogy várnak minket. Át se tudtuk átgondolni, gyorsan mit pakoljunk magunknak. Pár órával előtte még ovis farsangra, családi keresztelőre készültünk. Reménykedünk, hogy hamar vége lesz a harcoknak, de nem hiszünk benne. Idegölő ez az állapot. Nem jól alszunk, pedig ahogy fogadtak minket, már a határnál és itt Zircen, az sokat jelent, nagyon jól esik."

Azt nem akarták a kárpátaljaiak, hogy nevüket leírjuk és lefotózzuk őket. Tartanak attól, hogy Ukrajnában – akár később – olyan szabályokat hoznak, amik miatt, akik elmenekültek, hátrányba, bajba kerülnek, ha visszatérnek. Nincsenek kétségbeesve, de sok tekintetben bizonytalanok kilátásaik és nem tudhatják, ez mikor változik. Ez folyamatos terhet, aggodalmat jelent. Úgy vélik, jól tették, hogy Magyarországra jöttek, itt biztonságban vannak. Jobb, mint ha maradtak volna, de idő kell hozzá, hogy feldolgozzák a történteket. Az könnyíti helyzetüket, hogy szavaik szerint nincs már Kárpátalján olyan magyar család, amelynek egy vagy több tagja ne dolgozott volna Közép- vagy Nyugat-Európában. Az egyik édesanya is már férjével együtt korábban egy ideig Csehországban élt. Van gyakorlatuk abban, hogyan boldogulhatnak külföldön, de most háború van az országban, ahol a jövőjüket elképzelték. 

Az egyik család, az idősebb nő és fia már csütörtökön Zircre érkezett. Akkor még könnyen átjutottak Magyarországra járművel. Azért indultak el a támadások első napján, mert előtte már megjelentek az újságokban a friss ukrajnai rendeletek, például kijárási tilalomról és személyazonosság ellenőrzéséről. A katonaköteles korúak a kényszerbevonulástól tartottak. A fiatal anya és kislánya vasárnap kelt útra. A határ közelébe elvitték őket ismerősök. Onnan a nagymama húzta a bőröndöt – aki aztán visszafordult –, lánya a háromévest vitte. Átgyalogolt a határon, ahol már barátok várták, Zircre hozták a kicsivel együtt. Szülőföldjükön maradt rokonaik azt mondják nekik, hogy Kárpátalján egyelőre nem lövésektől tartanak, hanem attól, kik mennek oda, esetleg rossz emberek is. Kárpátalja megtelt. Sokan Ukrajna más részeiből egyelőre odamenekültek, óvodákban, iskolákban, tornatermekben helyezték el őket. A Zircen lévők elmondták, hogy Beregszász környékén a boltokban felszöktek az árak, az áru kevesebb. Az ottani magyarok között van, aki nem bírja otthagyni, amit egy életen át felépített. A két édesanya, akivel találkoztunk, csak remélheti, hogy érintetlen lesz minden értékük, mire visszatérhetnek. Házuk, autójuk, bútoraik, ruháik, kedves tárgyaik...

Bittmann Károly elmondta, vendégei maradhatnak, amíg nem változik otthonuk környékén a helyzet. Számára természetes volt, hogy a régóta családja vállalkozásánál dolgozó férfiak kérésére rögtön igent mondott. Ezt emberi, keresztényi kötelességének érezte. Ő ezt tanulta, ezt örökölte szüleitől. Engedte, hogy feleségeik, gyerekeik beköltözzenek a házba, ahol a munkások eddig is laktak. Így együtt lehetnek a családtagok, akik egyébként havonta találkozhattak csak. Ez a jó a rosszban. Nem kis dolog az sem, hogy a házigazda életkedve, jó kedélye révén próbálja a menekültek hangulatát javítani, vigasztalást igyekszik ily módon nyújtani nekik. Ügyintézéseik során pedig elkísérte őket a hivatalokba. 

Egy kárpátaljai jegyespárral szintén a zirci családi házban beszélgettünk. Itt töltöttek pár éjszakát, de már az ország másik részében várják őket, szállással és remélhetőleg munkával. Ők már nem Ukrajnában képzelik el további életüket. Korábban is azt tervezték, hogy nyugatra jönnek, de előtte szülőföldjükön szerettek volna felkészülni a költözésre. A történtek felgyorsították az eseményeket.