Remek programmal

2022.05.25. 15:00

Születésnapját ünnepelte Úrkút

Kétszáznegyvenegyedik születésnapja alkalmából gyűlt össze a település apraja és nagyja a Névadó-kútnál Úrkúton. A helyi faluvédő és kulturális egyesület remek programmal várta az ünneplő helyieket.

Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Forrás: Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Fülöp Zoltánné polgármester úgy fogalmazott, hogy érdemes fejet hajtani a múlt előtt, és feleleveníteni jelent. 

Ovádi Péter országgyűlési képviselő azt mondta, hogy számos dolgot ünnepelhetünk életünkben, köztük a múltat, a fejlődést, de a mai nap ünnepeljék a közösség erejét, hiszen az úrkúti egy összetartó közösség. Majd nem felejtett el gratulálni Úrkút futballcsapatának a megyei bajnokságban elért legutóbbi győzelméhez. 

Somogyi Imréné, az Úrkúti Faluvédő és Kulturális Egyesület elnöke köszöntőjében felelevenítette a múltat, ahonnan indult a település. Felidézte, hogy már megannyi anyagi és szellemi értéket halmoztak fel, melyek a mai napig gazdagítják a falut. Elmondta továbbá, hogy többek között ezért is kell megemlékezni a falu születésnapjáról, megbecsülni múltját, mert így lehet egy szebb holnapért munkálkodni. 

A köszöntőbeszédek után a nemzetiségi asszonykórus, majd a nemzetiségi tánccsoport adta meg az alaphangulatát az ünnepnek. Ezt követően az úrkúti óvodások elevenítették fel a sváb dialógust, ezzel is felidézve a falu nemzetiségi múltját, majd sváb táncok egyvelegével és Rosen-tánccal szórakoztatták az összegyűlteket. A táncokat Lipp-Bodor Emőke tanítónő tanította be és készítette fel az iskolásokat. Novák Lea előadásában néhány sváb strófát hallhattak a jelenlevők, majd a délután hangulatát Klespitz Kata vezetésével az Acro Dance tánccsoport produkciói fokozták. Burucs László gitármuzsikája közben a gyermekek különböző népi fajátékokat próbálhattak ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában