Ahol csak álom a légkondicionáló

2022.06.30. 19:00

Nagy melegben dolgoznak – A legkeményebb hőségben is odafigyelnek rájuk

Napok óta hőségben – több mint 40 Celsius-fokban – kénytelenek dolgozni azok, akiknek munkája nem teszi lehetővé azt, hogy esetleg klimatizált helyiségben töltsék a legkeményebb kánikulai órákat. A vasút és a közút illetékesei mellett megkérdeztünk egy balatoni lángossütőt is.

Juhász-Léhi István

Vargáné Talián Hajnalka lángost süt a rekkenő hőségben

Fotós: Pesthy Márton/Napló

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője a Napló érdeklődésére elmondta, a munkavédelmi előírásokat mindig szem előtt tartva, megfelelően gondoskodnak az utakon dolgozó – útüzemeltető és útellenőr – szakembereikről hőség idején. 
– Minden esetben biztosítjuk számukra az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés feltételeit, továbbá fokozottan ellenőrizzük azok meglétét – fogalmazott Pécsi Norbert Sándor. – Hőség idején szakembereinknek biztosítjuk az árnyékban, hűvös helyen töltendő pihenőidőt óránként legalább öt, de legfeljebb 10 perces időtartamban, továbbá hőségriadó ideje alatt a munkavállalóknak legalább 14-16 Celsius-fok hőmérsékletű ivóvizet vagy ásványvizet juttatunk, illetve annak ivásához poharat adunk. Az úton dolgozóink számára a leégés ellen megfelelő öltözéket (UV-védelemmel ellátott szemüveg, nyári sapka) és magas faktorszámú védőkészítményt biztosítunk. 
A tűző napon felhevült tárgyak, munkaeszközök érintéséből adódó balesetveszélyes helyzetek megelőzése is elengedhetetlen. 
– Az újabb típusú munkagépeink, útellenőri és brigádszállító autóink klímával felszereltek, ami csökkenti a hőség által okozott egészségügyi kockázatot – tudtuk meg Pécsi Norbert Sándortól. – A munkák szervezésénél és ütemezésénél törekszünk arra, hogy minél kevesebb legyen a szabadban végzett tevékenység. Ezeket a munkákat a lehetőségekhez képest megpróbáljuk átütemezni, természetesen úgy, hogy a szolgáltatásunk színvonala ne csökkenjen. Az úton folyó munkák felfüggesztésére csak szélsőséges időjárási körülmények – például vihar, jégeső, nagy erejű szél – között kerül sor. 
A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság válaszában azt írta, hogy a vasúttársaság biztosítja a törvényben előírt munkavédelmi és munkabiztonsági feltételeket. A dolgozók számára megfelelő védőfelszerelést, hűtött ásványvizet és pihenőidőt biztosít. Rendkívüli helyzet esetén az átlagostól eltérő munkaszervezési intézkedések léphetnek életbe. A vonatkísérő személyzet zakó nélküli öltözetben, rövid ujjú ingben dolgozik, és ezen nem köteles nyakkendőt viselni. A védőitalon, a megfelelő nyári kiegészítőkön és ruházaton felül, a munkavédelmi szabályzat szerint a vasúttársaság biztosítja a megfelelő védelmet nyújtó napvédő, szúnyog- és kullancsriasztó szereket a szabadban dolgozóknak. Kollégáiknak lehetőségük van rendelni hűtőtáskát, jégakkuval. 

Gondoskodnak a közutas dolgozókról a nyári melegben
Forrás: MW

– Közel 50 Celsius-fok van nálunk a munkaterületen – mesélte Vargáné Talián Hajnalka, aki Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon, a Parti Strand Büfében készít lángost a vendégeknek. – Hideg itallal tudunk védekezni, és azzal, hogy bizonyos időközönként kiülünk pihenni az árnyékba. Oda, ahol „jár” a levegő. 
Természetesen a büfében van füstelszívó és ventilátor is, de ezekben a meleg napokban nem segítenek. 
– Otthon ülni a hűvös, klimatizált szobában, az lenne a megoldás a forróság ellen, ám akkor nem keresünk semmi pénzt sem – tette hozzá Hajnalka. – Kipihenni? Nem nagyon lehet, főleg a tulajdonosoknak nem, mert napi 18-20 órát is dolgozunk. 
Elárulta azt, hogy idén március 26-án nyitottak, de megjegyezte, tavaly október 2-án zártak. Azaz, hosszú szezonnal számolnak idén is. 
– Az egyetlenegy dolog, ami segít – legalábbis rajtam – az az, ha jéghideg vizet engedek a csuklómra, és a könyékhajlatokra – mondta búcsúzóul. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában