Be(le)kötök…

Négy évtizedes tanári, s csaknem ugyanannyi időt felölelő szülői bosszúságom, értetlenségem adom most ki.

A mai füzetek döntő többsége keményebb fedelű, nemegyszer kinek-kinek az ízlésvilágát tükröző képpel, rajzzal, mintával. Ha pedig ezt választotta ki a gyermek, miért takarjuk el egy bekötővel, nemde? A bekötő anyaga papír, fából készül (kellhet az másra is, ha így folytatódik…), ennélfogva felhasználása környezetkárosító. Pazarlás. A műanyag (nejlon) sem különb, hisz lebomlási ideje még a többszörösen bukott diákok iskolaéveit is „lekörözi”. Vagdalni, formázni, ragasztózni a kétbalkezeseknek csak mérgelődéssel lehetséges.

A könyvek kacifántosabbak, mert azokat csak használatba kapja a gyerek (hadd kekeckedjek: a legtöbb munkatankönyv, amibe írnak, rajzolnak, s az új tanév új gyerekei kész „puskát” kapnak), a tulajdonos az iskola, kérheti az „állagmegóvást”. De ezek is kemény(ebb) fedelűek, észszerű használat mellett kibírják külön csomagolás nélkül is.

Aztán egy újabb szempont: a szülő pénztárcája. Megveszi a drága bekötőt, aztán (minthogy puhább, „szakadósabb”, mint a füzet/könyv eredeti „bőre”) két-három havonta újra kötheti.

Lehetne hivatkozni az egységességre, ám legutoljára a hetvenes évek közepéig volt forgalomban az indigókék (amúgy strapabíróbb) bekötő. Ma már mindenki egyénileg választ.

Hát igen: a kereskedők berzenkedhetnek, mert a nyakukon marad a tekercs (jó lesz név- és születésnapra az ajándék kicsomagolásáig, utána mehet a kukába…).

Azért a „másik oldal” is jogosan szólhat ám! A tízórai és az uzsonna maradványa kreatív mintákat tud rajzolni (amitől persze a bekötő is átlényegülhet…), de egy dobozka rendszeresítésével ezen mérgelődés is elmaradhat.

A hatból három gyerekem még iskolás: nem kötöm be füzetüket; s hadd örvendjenek új tanítványaim: tőlük sem fogom kérni…

Kötetlenül (is) boldogabb új (tan)évet…

Zatkalik András