Sokat hallhatunk még a hétéves herendi sakkozó fiúról

A Polgár apuka mondta egyszer – és mivel mindhárom lányából olimpiai sakkbajnokot nevelt, adhatunk a szavára: „minden gyermekben ott a zsenialitás, vagyis, ha felkeltjük az érdeklődését, megszerettetjük vele a tevékenységet, oktatjuk az intenzitásra, akkor kivételes teljesítményt érhet el”. A fáma szerint a nagy eredmények eléréséhez, kicsi korban kell elkezdeni az oktatást, az életkori sajátosságok figyelembevételével, játékos formában, így a gyerek számára nem válik monotonná.
László Botond tavaly februárban kezdett el sakkozni, a szülei részéről e téren nem érték hatások, lévén, azok akkor még idegenül mozogtak a fekete-fehér tábla mellett. Tőlük csak segítséget kért, mondván, egy rajzfilmben sakkozó mesefigurákat látott és ezt ő is kipróbálná. – Előtte fociztam, úsztam és futottam, de az asztmám miatt egyiknél sem bírtam a nagy terhelést – árulja el Botond. A kortársainál fejlettebb kislegény figyelmét az oktatási intézményben nem különösebben tudták lekötni, ott a nagyfokú igazságérzetében sokat vitatkozott másokkal. Még nevelési tanácsadóhoz is jártak vele a szülei, aztán jött a sakk, ami lekötötte a felesleges energiáját és fejlesztette a koncentrációs képességét, aminek köszönhetően javult a magatartása, s amiért ma is rajong. A városlődi Mihalik István kezdett el vele foglalkozni, aki – az útját egyengetve – hamar észrevette, hogy a jó eszű és szorgalmas neveltje fogékony a sportágra, gyors a felfogása és átlagon felüli a memóriája. A szakember idővel heti öt gyakorlást vezényelt neki, ezért ősszel debütálhatott egy balatonfüredi viadalon, ahol a nálánál idősebbek között is megállta a helyét. Azóta részt vett egy törökbálinti versenysorozaton, majd többek között egy tatabányai, ajkai és zalaegerszegi seregszemlén is, végül következett a szegedi országos vetélkedés, ahol a herendi Hétszínvilág óvoda képviseletében lett első. A hét forduló alatt hat és fél pontot gyűjtött, amivel gond nélkül előzte meg a többieket. A bennfenteseknek nem volt meglepetés a sikere.

A nyáron balatoni sakktáborban járt Botond nemsokára kisiskolás lesz, de a tréningjeit és a fejlődését továbbra is segíti Mihalik-mester. Az édesanyja kazah származása okán oroszul folyékonyan beszélő, az óvodában németül tanult ifjú titánt nem kell noszogatni, az érdeklődését időről-időre felkelteni, hiszen szereti, amit csinál; másként nem is nagyon működhetne a dolog. A közelmúltban több könyvbe is beleásta magát, újra átvette a két- és négylépéses mattokat, miként a világhálón is csiszolta a tudását. A kisfiú a mérkőzései során hol óvatosan játszik, hol kockáztat, de rendre megvan neki a stratégiája. Azon van, hogy az asztalnál felborítsa az egyensúlyt és megbontsa a szimmetriákat. Egyelőre mindegy neki, hogy sötét, vagy fehér bábukkal kezdi a partijait, azokat ritkán adja remire. Miután élvezi a játékot, sosem gondol arra, hogy veszíthet. A szülők mindenben támogatják a jó értelemben vett fanatikus csemetéjüket, aki mindig kellő önbizalommal felvértezve ül az asztalhoz. Folyton győzni akar, el is van keseredve, ha megadásra késztetik.
Botond az erőpróbáin sokat tanul, miközben a mutatói arra biztatják, hogy még többet gyakoroljon. Nem fárasztják el az utazások, immáron tisztában van azzal, hogy fejlődni csak a jók és a még jobbak között lehet. Magyarán csak erős ellenfeleken keresztül vezet az út a csúcsig. Általában nyolc-tizenkét évesek között indul – velük csatázva gyakran kéredzkedik fel a dobogó valamelyik fokára –, ám volt már a hetedik ikszen túli riválisa is. Mára eljutott oda, hogy mind többen megszenvednek ellene. És olyan is megesett, hogy valaki lebecsülte, mondván, gyorsan zsebre teszi, aztán a talpraesett óvodás – egyre nagyobb nézőközönség előtt – megfricskázta őt.
A nagyreményű tehetség jövőbeli célja, hogy jól tanuljon és jól sportoljon – idővel magasabb szinten is foglalkozhasson a sakkal. A hosszú úton megtette az első lépéseket, ha úgy tetszik: felkapta a szél, ami remélhetőleg messzire repíti.