Tajték a nyakunkba

Nevének előtagja a változatos színezetéből ered, hiszen a sárga, barna, vörös és szürke színezetű egyedeit is megfigyelhetjük ennek a 5-6 milliméter hosszúságú rovarnak. A sárga vagy zöldes árnyalatú lárva a maga készítette tajtékban fejlődik ki. A potroh végén elhelyezkedő viaszmirigyek váladékát a folyékony ürüléke elszappanosítja, amelybe a lárva kilégzéskor másodpercenként léghólyagokat fúj, és az habossá, tajtékossá alakítja át. Maga a habfészek így teljes védelmet nyújt a ragadozók, legfőképpen a hangyák ellen, így biztonságban fejlődhetnek ki. Amikor a lárváknak szüksége van friss levegőre, a potroh végét kidugja a habcsomóból, mert a légzőrendszerének közös nyílása a potroh végére esik. A tajtékoskabóca mezőkön, réteken él, Eurázsiától Japánon át Észak-Amerikáig elterjedt. A rétek kaszálása után átvándorolnak a lucernára. Mindenevő, kedvelt előfordulási helyei a fűzek, szamócák. A vérpettyes kabóca (Cercopis sanguinolenta) is a tajtékoskabócák családjába tartozik, elnevezése a kékesfekete testén lévő vérvörös foltokból ered. Lárvái a föld alatt 15 centiméter mélyen a gyökereken habcsomókban fejlődnek ki. Hazánkban gyakori faj, főképp nedves réteken vízpartok mentén lelhetünk rá. A kabócák általában 5-10 milliméternél kisebbek, csak kivételes esetben nagyobbak. Az énekeskabócák a legnagyobb testű, zömök szipókás rovarok.