1848-as történetek a Balaton vidékéről

1848 májusában, a szabadságharc kezdetén már a Balaton vidékén is megkezdték a nemzetőrseregek szervezését. Josip Jelačić horvát bán csapatai Zala és Somogy megye területén keresztül – Zamárdi, Kiliti érintésével – vonultak, egészen Balatonszemesig. István nádor, a magyar honvédsereg parancsnoka időközben Füred irányából indult a Kisfaludy gőzösön, hogy a bánnal tárgyaljon a harcok beszüntetése miatt. Ezért írta Hentaller Lajos történetíró: „A kibékülési törekvések hajótörést szenvednek Siófok és Szemes között a Balaton hullámain, és István nádor titkon elhagyja az országot.” 

A Balatonnál 1848-ban valóban egy nagy találkozás hiúsult meg: István nádor – a magyarok nagy barátja – itt szerette volna meggyőzni Jelačić horvát bánt arról, hogy ne a fegyveres harcot válasszák a magyarok ellen. Jelačić nem akart István nádorral találkozni és Székesfehérvár felé fordult csapataival, közben érintve és megbüntetve az ellenálló Siófokot. Aki tudott, addigra már elmenekült, a kisgyermekeket a szomszédos településeken – Ságváron, Törekiben – bújtatták el. A történelmi legendárium szerint Nemes Piszaszics József bíró a Sió két partját összekötő hidat lebontatta, hogy ezzel is feltartóztassa a horvát katonákat. A bán a környékbeliek elmondása szerint ezt kiáltotta át a túlpartra: „Emberséges emberek! Ha egy óra alatt össze nem állítjátok a hidat, akkor mi megcsináljuk, de kő kövön nem marad a faluban.” A siófokiak nem engedelmeskedtek, a bírót elbújtatták, Jelačić beváltotta ígéretét, és hadait a Siófoktól nem messze található Kilitin állította fel. Közismert, hogy Jelačićot hamarosan sikerült feltartóztatni, de csak Pákozdnál, 1848. szeptember 29-én. A bán Bécs irányába menekült, csapatai egy részét ráadásul hátrahagyta, akiket Perczel Mór szólított fel a Sió mellett fegyverletételre. 

Ezt követően a balatoni térségben is zajlottak kisebb-nagyobb harcok, országos hírnevet Noszlopy Gáspár (1820–1853) szerzett magának, aki Somogy, majd a Dél-Dunántúl kormánybiztosaként még a világosi fegyverletétel napján is újoncokat toborzott Balatonfüreden, hogy felszabadítsa a Dunántúlt. Bár küzdelmei sikertelenül zárultak, mégis beírta magát a történelemkönyvekbe. A balatonfüredi Tagore sétányon örök időkre emléktábla hirdeti: „Ezen a helyen szálltak partra 1849. augusztus 9-én Noszlopy Gáspár szabadcsapatai, hogy egyesüljenek Veszprém megye felkelt népével a haza védelmére.”

Mint minden térségnek, a balatoni régiónak is megvoltak a maga hősei. Nemcsak a hidat lebontató bíró vagy a szabadságért mindvégig küzdő Noszlopy, hanem Gaál György kiliti református lelkipásztor is emblematikus figurává vált. A szabadságharc idején elmondott, a Habsburg-házat ostorozó beszédei miatt 1849-ben feljelentették. Szónoklatainak hevessége és a győzelembe vetett hite hat év börtönt jelentett a lelkésznek Kufsteinben. 

A Balaton vidéki temetőkben pedig neves honvédek sírjaival találkozhatunk. Lonkay Antal (1827–1888), Perczel Mór tábornok főhadnagy segédtisztjének díszes sírhelye a balatonfüredi (arácsi) temetőben áll. Hosszú ideig bujdosott a világosi fegyverletétel után, a felelősségre vonást végül elkerülte, később a tudománynak élt, antik szerzőket fordított, tanulmányokat írt, tanított, megalapította az első katolikus napilapot, az Idők Tanúját. Füredi villája 1875-ben készült el, s ma is – szép állapotban – áll a település központjában. Síremlékének felirata a 21. században is időszerű: „A divatos áramlattal úszni nem virtus; de a rossznak felismert áramlat ellenében a társadalom legszentebb javaiért kitartóan küzdeni: ez férfias erény”. Badacsonytördemicen Pados János (1820–1892) tábori lelkész nyughelye található. Pados a szabadságharc dicső csatáit követően 1849 júniusában prédikációiban az oroszok elleni keresztes hadjáratra buzdított, és szidta az osztrák vezetést, ezért hat év várfogságra ítélték. 

A badacsonytomaji temetőben a Poeltenberg nevet olvashatjuk. Ugyanis itt helyezték örök nyugalomra a tábornok leányát, testvérét. A vértanú tábornok, Poeltenberg Ernő (1808–1849) Aradon nyugszik. Poeltenberg Ilona, középső leánya Badacsonyba ment férjhez, Fack Gedőhöz és itt is éltek a Poeltenberg-villában. Férjének apja, Fack József szintén 1848-as honvédtábornok, anyja – Poeltenberg Amália – pedig az aradi vértanú nővére volt. Poeltenberg Ernő ugyan nem járt Badacsonyban, de családja itt kapott menedéket. Talán kevésbé ismert tény az is, hogy Poeltenberg Ernő relikviáinak (levelei, címeres pecsétnyomója, családi emlékek) egy részét a révfülöpi honismereti gyűjtemény őrzi.

Kővágóörsön született és Zánkán lelhető fel sírja Bozzay Pálnak (1829–1852), aki önkéntesként harcolt a szabadságért. Erdély határában tette le a fegyvert, büntetésül az osztrák seregbe sorozták be. Számos sírhely található még a Balaton körül: Lesencetomajon Hertelendy Kálmán honvéd századosé, és a keszthelyi temetőben sok-sok honvéd díszes nyughelyet kapott.

S hogy mi lett a somogyi hőssel, Noszlopy Gáspárral? Csapataival a Dunántúlról Komárom irányába vonult vissza, majd a világosi fegyverletételt követően 1850 áprilisáig bujdosott. Miután elfogták és hadbíróság elé állították, sikerült megszöknie. Azonban ekkor sem torpant meg: részt vett a Mack József-féle Habsburg-ellenes szervezkedésben. Majdnem elfogták, de sikerült a Dunántúlra menekülnie és a Bakonyban elrejtőznie. 1852. novemberi elfogását követően megint el tudott szökni, de végül ismét elkapták, és akkor már nem vártak a végső döntéssel: 1853 márciusában Pesten kivégezték. Noszlopy 1848-as szerepvállalása és bátorsága szinte egyedülálló: gerillacsapatait kiválóan irányította, többszörös szökései szintén nem szokványosak. Sőt: Ferenc József és Erzsébet királyné nevezetes alföldi látogatása alkalmával az uralkodó elrablását tervezte. A somogyi születésű Noszlopy Gáspárt Kossuth Lajos a „19. század legbátrabb emberének” nevezte. Noszlopy pedig már a szabadságharc idején így vallott magáról: „Én (a) forradalom embere vagyok, s mint ilyen halok is meg!"

Amikor március 15-e neves eseményeire emlékezünk, az itt felsorolt sorstörténetek is jussanak eszünkbe. Látszólag hétköznapi emberek nagy vállalásai a szabadság jegyében! 

Kovács Emőke