Együttműködés

2024.03.04. 12:00

Újrahasznosított divat és közösségépítés Ajkán

Négy városrész együttműködésével jött létre az a divatbemutató, amely az újrahasznosíthatóság, a fenntarthatóság téma köré szerveződött. A március másodikán délután a Modern Ajka programsorozat keretében a padragkúti művelődési házban tartott programra ellátogatott Dorner László alpolgármester, Gerencsér Hilda önkormányzati képviselő, valamint Karnics Miklós önkormányzati megbízott. Paksa Jenőnétől megtudtuk, hogy csékúti és padragi csapat együtt mutatta be a műsorát, amelyet Bíróné Bognár Ágnes rendezett és állított színpadra. Farmeröltözet, csuhébaba, lábtörlő, táska újrahasznosítása szerepelt a műsorban, de volt PET-palackból, újságpapírból, cukorkászacskóból készített ruha is.  A padragi koordinátor Galambos Béláné.

Fotó: Gyarmati László

Csikólegelőről 20 szereplő lépett színpadra, de 30 ember dolgozott a műsoron. Minden generáció részt vett benne, vitték az ötleteket, amelyeket beépítettek. Pethő Anita, a csikólegelőiek vezetője elmondta, szép élmény volt mindannyiuk számára, a felkészüléssel és szerepléssel járó feladatok még jobban összekovácsolták a generációkat. 

Fotó: Gyarmati László

Köszöntő beszédében Rejtőné Csizmadia Márta tósokberéndi koordinátor egy filmből idézve megfogalmazta, hogy bármennyire is törekedni kell az egyéni nagyszerűségre – és törekedni kell rá, mert magától nem hullik az ölünkbe –, azt se feledjük, hogy egyetlen egyén sem erősebb a közösségnél.  Hozzátette, hogy mind a négy helyszínen nagyon lelkes koordinátorok, és csapattagok voltak, hamar megtalálták egymással a közös hangot.

A fenntartható divatbemutató ötlete a csékúti csapattól ered, amelynek tagjai programsorozatbeli együttműködő városrészüket, Tósokberéndet is bevonták. A padragiak is szerettek volna részt venni a kezdeményezésben, és meghívták az ő párjukat, Csikólegelőt is. A felkészülés kezdetén kisorsolták az évszakokat, a padragiak mutatták be a tavaszi, a csékútiak a nyári, a tósokiak az őszi, a csikólegelőiek a téli divatot. A csikólegelőiek mindhárom csapatot egy újrahasznosított anyagból Kun Gyula ötlete alapján készült barátságkapuval, és minden szereplőt egy Stirling Gréta által készített 3D-nyomtatású bevásárlókocsi-érmével ajándékoztak meg. A műsor utáni vendéglátáson és beszélgetésen megfogalmazták igényüket, hogy kapcsolatban maradnak, meghívják a többieket a rendezvényeikre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában