Utazás

2024.04.21. 07:00

Amerikai kalandozások - Élménybeszámoló a Pannon Egyetemen

Az Amerikai Egyesült Államokban 63 nemzeti park szerepelhetne a feltétlenül meglátogatandók listáján, ha csak a legnagyobbakat vesszük számba. Amerikai állampolgárként is kevesen teljesíthetnek egy ilyen programot, de álmodozni azért lehet róla. Például azután, hogy a Világjárók Klubjában meghallgattuk Pál Máté élménybeszámolóját a Pannon Egyetem központi kollégiumában.

Őrsi Ágnes

Máté egy utazási iroda színeiben vezet túrákat 2011 óta. Először 2016-ban járt az USA-ban, majd még négyszer tért vissza, hogy ott és Kanadában új helyeket ismerjen meg. Természeti értékekre, nemzeti parkokra, a Vadnyugat legszebb látnivalóira, tehát az ország nyugati felére volt leginkább kíváncsi. A klubvezető, Raffai Csilla hívására a kollégiumban összejött érdeklődők pedig az ő vetítéssel kísért mondandóját hallgatták nagy érdeklődéssel. 

Forrás:  archív 

Megtudtuk, hogy a világ harmadik legnagyobb országában egyik parttól a másikig utazni repülővel is több mint négy óráig tart, és négy időzónát is érint az út. A favorit, a Yellowstone Nemzeti park a Wyomingból San Franciscóig tartó, 12–16 napos út egyik legfontosabb látnivalója. A képzeletbeli dobogó második fokán a Sziklás-hegység szerepel, melynek USA-beli szakasza több mint 2000 kilométer. A lenyűgöző látnivalók között persze nem lehet repkedni, a nemzeti parkok pedig távol is esnek a fő közlekedési útvonalaktól, marad tehát az autóbérlés, ami a literenkénti egydolláros üzemanyagárat és az egyszerű ügyintézést tekintve nem túl nagy érvágás. 

Ha elindulunk, azt tapasztaljuk, hogy nincs száguldozás, mert ott senki sem siet, a Vadnyugat pedig egyáltalán nem vad. A világ első nemzeti parkjában, az 1872-ben alapított Yellowstone Nemzeti Parkban biztosan utunkba kerül a tízezer hőforrás, gejzír valamelyike, valamint láthatjuk az egykori szupervulkán máig felismerhető kalderájának egy részét is. A klímaváltozást is előidéző utolsó nagy kitörése 640 ezer éve volt, a tudósok úgy vélik, készülődik a következő kitörés. Kiderül, hogy a bölények már védett állatok, de láthatunk jávorszarvast, antilopot, prérifarkast, néhány grizzly medvét is a hegycsúcsok, vízesések, kanyonok között, vagy álmélkodva figyelhetjük a leghíresebb gejzírt, ami már 80 éve 65 percenként kitör. 

Elhagyva a Yellowstone Nemzeti Parknak helyet adó Wyoming államot, az élménybeszámolón bemutatott útvonal dél felé fordul, ahol Utah államban négy világhírű nemzeti parkot is meglátogathatunk; találkozunk a vörös navajo homokkőből kialakult „Óriások játszóterével” a Zion Nemzeti Parkban, a Bryce Canyon Nemzeti Parkban a 2500 méteres magasságban elterülő fennsíkkal, melyet több ezer sziklatű, sziklaoszlop díszít, közöttük „csak” a csörgőkígyókra kell figyelni. Döbbenetes mélységekkel, távolságokkal, geológiai paradicsommal vár a Canyonlands Nemzeti Park, az Arches Nemzeti Parkban pedig a félsivatagos területen több mint 2000 sziklaívet, kőhidat figyelhetünk meg. 

Arizona és Utah határán, a Monument Valley volt indián rezervátum területén az erózió miatt a Colorado-fennsíkra mára „csak” 2-300 méteres sziklaoszlopok emlékeztetnek. Arizona híressége a Grand Canyon, amit évente 5-6 millió turista látogat. Az 1200–1800 méter mély kanyont 17 millió év alatt mélyítette ki a Colorado folyó. Nevadában kihagyhatatlan érdekesség a kétmilliós kaszinóváros, Las Vegas, de ugyancsak Nevadában található a Halál-völgy, amely a Föld legszárazabb területei közé tartozik a gyakran 50 mm alatti éves csapadékkal és néha 50 fok feletti hőmérséklettel. 

Az USA második legrégebbi alapítású nemzeti parkja, a Yosemite a világ 22. legmagasabb vízesésével és megannyi geológiai csodával büszkélkedhet. A Kaliforniai-öbölben nyolcmilliós agglomeráció vár bennünket; San Francisco számos informatikai világcég központja, de láthatunk emlékeket az aranyláz korából, meg itt található a börtönsziget, az Alcatraz is. Los Angelesben kiderülhet, hogyan lehet eligazodni a 8–10 sávos autópályák között. Vannak, akik csak azért vállalkoznak egy ilyen hosszú útra, hogy láthassák Santa Monicát, ahol véget ér a Chicagóból induló 66-os út. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában