Kényes egyensúly a keskeny mezsgyén

Június 10.

Kedves Paidagágász Néni! Hun házasodunk hun meg elválunk különb féle jerekekkel kísérletezünk – írta a csodálatos Weöres Sándor egykoron. És ez így megy azóta is, rövid szünetekkel. Ha például az embernek gyermekei vannak, és szerencsés esetben szépen felnőnek, akkor könnyen elhatalmasodhat rajta az érzés, hogy na, ez is megvolt, még sincs este. Ez persze azonnal megszűnik, ha még nagyobb szerencse esetén unokái születnek, mert akkor kezdődik újra az egész. Kicsit másként ugyan, de mégis. Olyan ez, mint az örök körforgás misztériumának egy apró részlete, vagy maga a történelem. Visszatér minden kamatostul, vagy éppen nem, mindenesetre a permanens szórakozás garantált. A magam részéről a gyerekeimmel nem komplikáltam túl a dolgokat. Egy kicsit neveltem, sokat növeltem, a legjobb tudásom szerint. Nem sokkal különbözve attól a megszépülő emlékekre alapozó iskolától, mely szerint velünk sem gondolták túl a dolgot a szüleink, aztán mégis felnőttünk valahogy. Ami egyébként szent igaz, viszont az is, hogy a világ közben rengeteget változott – és nem mindig előnyére –, s ebben a megváltozott világban természetesen a kölykök is egészen mások.

Szóval azt nem állíthatom, hogy a lányaim növekedése közben szakadatlanul bújtam volna a szakirodalmat, de az unokáim esetében határozottan javuló tendenciát mutatok e tekintetben. Most például mindjárt két kötetet is lapozgatok párhuzamosan, és nem is haszontalanul. Az egyik Mary Sheedy Kurcinka Intenzív gyerekek című kötete, melynek különösen az alcíme fogott meg azonnal, miszerint kézikönyv a kimerítő, szuperérzékeny, de kreatív és izgalmas gyerekek szüleinek. Na, ez lennék én, gondoltam rögvest, mint afféle célközönség vagy mi, azzal a nüansznyi különbséggel, hogy életkoromnak megfelelően immár nagyfaterré változtam. A többi stimmel. A kimerítő annyiban, hogy az örvendetesen gyakori együttlétek várva várt estéin többnyire már alig vonszolom magam, képes vagyok ülve belealudni egy mellékmondatba, és nagyjából úgy nézek ki, mint Hrabal úr csodálatos könyvében az a sörgyári alkalmazott, akit Pepin bácsi folyamatosan vegzál a történeteivel, és a nap végére már nincs egy ép porcikája. A szuperérzékeny is rendben van, a kreatív és izgalmas pedig különösképpen. Mindezekhez társul még a lehengerlő humorral elegy megdöbbentő bölcsesség, az akarat kialakulása, az éntudat megjelenése és az összes többi viccesen fájdalmas vagy fájdalmasan vicces kísérőjelenség. Idegesebb vagy fásultabb óvónők szerint az ilyen gyerek ugyanakkor lehet nehezen szocializálható és kezelhető, sőt egyenesen hiperaktív, archaikusabban egy bűnrossz égedelem, vesd össze büdös kölök. 

Kurcinka könyve viszont megnyugtat, ráadásul felettébb empatikus és vitán felül szellemes. Megnyugtat annyiban, hogy egyrészt nem vagyok egyedül az univerzumban, másrészt, hogy néhány dolgot ösztönösen egész jól csinálok, ugyanakkor bőségesen ellát ötletekkel, praktikákkal és tanácsokkal. Ezek meg alighanem mindenkire ráférnek, tekintve, hogy kényes az egyensúly és keskeny a mezsgye. Mert azt a sávot kell eltrafálni, ami után a gyermek úgy szárnyalhat majd boldogan, hogy közben nem molesztálja feszt a társait és a tanárait, később meg az embertársait.

Június 11.

A másik könyv címe Gyerekek érzelmi intelligenciája, a szerzők John Gottman és Joan Declaire. Idéznek egy népszerű mondást is, mely szerint egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Ez olyannyira igaz, hogy a valóságban így is történt, egészen addig, míg a hagyományos falvakat nagyrészt el nem sodorta a haladás, a fejlődés és az erőszak. Közösség volt és közös odafigyelés a gyerekekre. A másik, ami most eszembe jut, az a tévhit, hogy a gyerekeknek könnyű. Egy fenét. Tisztán emlékszem, bitang volt. Szeretetteljes légkör vett körül, de az eligazodás, a megfelelés, a gondolatok tömege, a félelmek, ezek gyereket próbáló dolgok. 

Na de a könyv az érzelmi intelligenciáról szól, amiről gyerekkorunkban mi egy árva hangot nem hallottunk, sokan még később sem. Az érzelmi intelligencia pedig „az a képesség, amely segít élhetőbbé tenni az életünket és helytállni a legembertpróbálóbb helyzetekben is. Az érzelmileg intelligens ember magabiztos, teljesítőképessége, sőt egészsége szempontjából is jelentős előnyt élvez”. Ez így rendben is van, ám a szerzők azzal a jó hírrel is szolgálnak, hogy ez a képesség tanulható és tanítható, és segítenek is a gyerekek érzelmi fejlesztésének technikájával kapcsolatban. Plusz bizalom, harmónia, ilyenek, a csecsemőkortól a kamaszkorig.