Áldást mondtak az újborra

2017.12.28. 20:16

Idén is sok érdeklődő vett részt Arács hagyományos ünnepén

Tizenötödször gyűltek össze szőlősgazdák, borászok és érdeklődő arácsiak, hogy Isten áldását kérjék az újborra.

Sági Ági

Németh József lelkipásztor megáldotta az újbort. Az eseményre a térség borászati vezetői is eljöttek. Az asztalnál balról Varga Zoltán, a Balatonfüred–Csopaki borvidék elnöke, Végh Endre, Németh József, Császár Attila, Koczor Kálmán, a Balatonvin Borlovagrend és az Országos Borlovagrendek elnöke és Szabó István, a Balatonfüred–Szőlősi Hegyközség elnöke

Borszentelésnek mondják, de valójában megáldják a bort János napján. A szokás eredete egy a középkori legenda, mely szerint Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak: akkor hajlandó hinni Krisztusban, ha kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet és az nem árt neki. A mérget először két gonosztevővel itatták meg, akik azonnal meghaltak. Szent János imádkozott, megáldotta a mérgezett boroskelyhet, kiitta és semmi baja nem lett. Ezután köpenyét a gonosztevőkre terítette, akik feltámadtak. A pogányok a látottak alapján a főpapjukkal együtt megkeresztelkedtek.

Németh József lelkipásztor megáldotta az újbort. Az eseményre a térség borászati vezetői is eljöttek. Az asztalnál balról Varga Zoltán, a Balatonfüred–Csopaki borvidék elnöke, Végh Endre, Németh József, Császár Attila, Koczor Kálmán, a Balatonvin Borlovagrend és az Országos Borlovagrendek elnöke és Szabó István, a Balatonfüred–Szőlősi Hegyközség elnöke

- Balatonarácson a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület, az Arácsi Szeniorok és a Balatonvin borlovagrend tizenöt éve szervezi ezt az eseményt, ami ennyi idő alatt igazi arácsi ünneppé vált – mondta el lapunknak Végh Endre, az egyesület elnöke.

A rendezvényen Szabó István, a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség elnöke értékelte a 2017-es évet. Elmondta, hogy évtizedek óta nem volt ilyen szép a szőlő, amit magas cukor- és magas savtartalommal szüreteltek a gazdák. Idén nem a gombabetegségek, hanem a vadak okoztak nagyobb kárt. Elmondta azt is, hogy míg 4-5 éve kevés volt helyi bor a térség vendéglátóhelyein, addig mostanra mindenhol megtalálhatóak, és csak kínálatbővítésként lehet más borvidékről származó italt vásárolni.

Üdvözölte, hogy a térségben generációváltás zajlik, és borász-felsőoktatásban képzett, tanult fiatalok állnak be a családi pincészetekbe, és egyre jobb borok készülnek a térségben.

Külön erre az alkalomra címkéztek palackokat Fotó: Sági Ági

Németh József lelkipász-tor Szent János evangéliumából a kánai menyegző történetét idézte föl, amikor Jézus borrá változtatta a vizet. Császár Attila esperes kiemelte az ünnep közösségkovácsoló erejét, és megáldották a hegyközség tagjai által hozott és külön erre az ünnepre címkézett borokat. Az este oldott beszélgetéssel, borkóstolással, szeretetvendégséggel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!