Nagyvázsony

2019.02.26. 18:35

Nemzetközi tapasztalatcsere az ökoturizmusról az Igásló Központban

Az Ökoturizmus vonzásában-Itthon és a nagyvilágban címmel rendeztek szakmai tapasztalatcserét az Igásló Központban.

Molnár Sándor

Az uniós támogatásból megvalósuló programon hat ország képviseltette magát. Érkeztek Uruguayból, Paraguayból, Argentínából, Portugáliából, Franciaországból és Magyarországról.

A szakmai fórum megnyitóján köszöntőt mondott Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő is, aki örült, hogy a rendezvény kapcsán bemutathatjuk a külföldi vendégeknek a vidék magyarságát. – Van miről beszélnünk, hiszen nagyon sok olyan program indult el az elmúlt időszakban, amivel a települések népességmegtartó erejét célozzuk. Ilyen a Magyar falu és a falusi CSOK programok, és ilyenek voltak a TOP pályázatok is – fogalmazott a képviselő, aki kiemelte még, hogy a rendezvénynek otthont adó Igásló Központ is egyedülálló, hiszen éppen a falusi életet mutatja be az érdeklődőknek. Fenyvesi Zoltán reméli, hogy az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően egyre több fiatal számára lesz vonzó a falusi élet.

A szervezők nevében Kandikó Rita a Fekete Sereg Egyesület elnöke elmondta, hogy a tanulmányúton lévő vendégek hétfőn Tapolcán megnézték a Tavas-barlangot és a nemzeti parkot, majd Kiscsőszre látogattak, ahol az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület munkáját tanulmányozták az ökoturizmus jegyében. Kedden dunántúli jópéldákkal ismerkedtek a résztvevők. Márta István a Művészetek Völgye megálmodója, Kapolcska és a Kapolcsi Természetvédelmi és Kulturális Egylet legújabb irányairól beszélt, Horváth Eszter a Balatoncsicsói Erdei Iskola működéséről, míg Völgyi Tamás, a Gyűrűfű Egyesület elnöke, az Ökofaluról számolt be. Szó esett az újszálláspusztai örökbefogadott gyümölcsös terményeinek jó célokra fordításáról is, ahol szociálisan hátrányos helyzetű embereket vonnak be a munkálatokba a Kerted Érted Közösségi Gyümölcsösben.

 

A hazai előadók után, a külföldi vendégek mondták el, hogy náluk milyen követendő példák vannak az ökoturizmusban és a nem hagyományos sportok területén. Hallhattak például arról is, hogy a világörökség részét képező Iguazo vízesés mellett Argentínában, hogyan valósítják meg az ökoturizmust és francia tapasztalatok is elhangzottak az erőszakmentes sportokról, mint például az erőszakmentes boksz és futball, amelyeknél nincs bíró, viszont közösségépítő erejük van. Ugyanúgy, mint a nem látványsportnak számító kajakozásnak, kerékpározásnak, vízi sportoknak és túrázásnak, vagy az Igásló Központ által szervezett lovas programoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!