támogatás

2019.07.24. 07:00

Veszprém megyében is zöldszürettel mérsékelik a sok termést

Először volt lehetőségük a szőlősgazdáknak arra, hogy támogatást kapjanak a zöldszüretre, amellyel az idei szőlőtermést mérsékelhetik.

Marton Attila

Fotó: Marton Attila/Napló

A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet tavalyi tanulmánya szerint 2018-ban a fogyasztásnál 46 millió hektoliterrel több bort állítottak elő a világon, ez a túltermelés hat az európai piacra is. Az Európai Unió mezőgazdasági támogatórendszere ezért a krízislepárlás mellett lehetővé tette a zöldszüretet is. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a napokban közölte, országosan a szőlőterületek kevesebb mint nyolc százalékára, mintegy 5200 hektárra nyújtottak be zöldszüreti támogatási kérelmet a szőlőtermelők.

A gazdáknak június közepéig kellett bejelenteniük azt, és július derekáig kellett leszüretelniük a még éretlen állapotban lévő szőlőt. A zöldszüretért járó kompenzáció európai uniós forrásból származik, a támogatást a Magyar Államkincstár fizeti ki a termelőknek november 15-ig, tájékoztatott a HNT.

A Balatonfüred-Csopaki borvidéken kevesen döntöttek a zöldszüret mellett, mondta egy névtelenséget kérő forrásunk. A szakértő szerint viszonylag szűk határidő állt a termelők rendelkezésére, hogy leszüreteljék a fürtöket. Ez azonban csak egyik oka, hogy a térség termelői közül kevesen éltek a lehetőséggel.

A balatonfüredi és csopaki gazdák által többségében termelt szőlőfajtáknak alacsonyabb a hozama, mint más borvidékeken népszerű fajtáknak: ez nemcsak alacsonyabb átmenő készleteket jelent, hanem azért volt nagy szerepe a döntésükben, mert a kifizetést az átlagos terméshozam határozza meg. A támogatás összege hektáronként 300 ezer és 1,1 millió forint lehet, közölte a HNT. Több termelő idén a szokásosnál nagyobb hozamkorlátozással fogja vissza a megtermelt szőlő mennyiségét. Emellett a Balatonnál sok termelő abban bízik, hogy az idegenforgalmi szezon során akár a pincészetnél, akár vendéglátó egységeknek nagyobb mennyiségben értékesít a megmaradt készletekből, foglalta össze forrásunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!