2019.10.24. 20:00
A vételár és a hiányos infrastruktúra a legnagyobb gátja az e-autók elterjedésének
A közeljövőben autóvásárlást tervező magyaroknak csaknem a harmada szívesen vásárolna elektromos járművet – ez derül ki a többek között az egyik legnagyobb nemzetközi áramszolgáltató vállalat közreműködésével elvégzett legutóbbi felmérésből.
Az elektromos autók hatótávolsága rohamosan nő, jelenleg átlagosan 300 és 400 kilométer között van
Fotó: Pesthy Márton/Napló
A reprezentatív közvélemény-kutatás eredményeit vizsgálva a Világgazdaság kifejtette: habár talán meglepően nagy arányban, 29 százalékban nyilatkoztak úgy újgépjármű-vásárlást tervező magyarok, hogy jó lenne e-autóval beállni a garázsba, az elektromos kocsik magas vételára még elrettentő a többség számára. A másik nagy visszatartó erő a kipufogógáz-mentes, zöld rendszámos járművek korlátozott hatótávolsága, ami minden bizonnyal összefüggésben van a magyarországi elektromostöltő-infrastruktúra viszonylagos fejletlenségével.
A témával kapcsolatban megkerestük Csongrádi Lászlót, a veszprémi Autó-Forrás Kft. ügyvezetőjét, akitől megtudtuk, hogy az elektromos autók piacát tekintve várhatóan 30 százalék feletti növekedéssel zárják majd a 2019-es esztendőt, míg a hagyományos meghajtású járművek esetében ez a szám „csak” tíz százalék körül lesz az év végén.
– Igaz, ez az összehasonlítás csalóka, ugyanis Magyarországon nagyon kicsi az elektromos autók piaca. Mi idén körülbelül 600 újautó-eladással zárunk majd, ebből 30-40 az elektromos jármű. Tehát a gépkocsi-értékesítéssel kapcsolatos teljes forgalmunknak mintegy 5 százalékát teszik ki az e-autók. Egyébként van érdeklődés az elektromos modellek iránt, az emberek szívesen nézegetik, megcsodálják őket, de tömeges vásárlásról egyáltalán nem beszélhetünk.
Ennek nyilvánvaló a legfőbb oka: egy ugyanolyan autó benzinmotorral feleannyiba kerül, mint elektromos meghajtással. Az újautó-piacra is érvényes az élet más területein szintén megfigyelhető alaptétel, miszerint az egészséges életmódra többet kell költeni – jegyezte meg a cégvezető.
Csongrádi László rámutatott, ha valamilyen okból kifolyólag hirtelen nagyon megemelkedne az eladott elektromos autók száma, hatalmas tumultus alakulna ki a köztéri töltőknél.
– A hazai töltőhálózattal kapcsolatos infrastrukturális hiányosságok egyelőre komoly gátat állítanának az e-autók tömeges elterjedésének. Megjegyzem, véleményem szerint nem biztos, hogy az elektromos járművek jelentik a kiutat abból a környezetvédelmi válságból, amit az Európai Unió gerjeszt a benzin- és a dízelmotorokkal kapcsolatban.
Ugyan a használatot tekintve az e-autó verhetetlen környezetvédelmi szempontból, viszont az előállítás, a gyártás során több káros anyag keletkezik melléktermékként, mint a benzin- és a dízelüzemű gépkocsiknál. Emellett a belső égésű erőforrásokat még nem írnám le, folyamatos a megújulás a benzin- és a dízelmotorok esetében – hangsúlyozta az ügyvezető.
A magasabb vételár megemlítésével szemben úgy sportszerű, ha szót ejtünk az e-autók minimális fenntartási és üzemeltetési költségeiről. Csongrádi László kifejtette, az elektromos járművek a benzin vagy a gázolaj árához képest elenyésző összegből feltölthetőek, a hatótávolságuk pedig rohamosan nő, jelenleg átlagosan 300 és 400 kilométer között van, de több modell esetében már inkább az 500 kilométert feszegeti.
– Persze otthon is lehet tölteni az e-autót, de úgy jóval hosszabb ideig tart a folyamat. Rengeteget lehet spórolni a fenntartáson, a szervizelésen, ami tényleg roppant egyszerű, ugyanis az időszakos szerviz alkalmával csupán pollenszűrőt cserélünk és ellenőrizzük a fékeket. Sokkal kevesebb forgó-kopó alkatrész található az elektromos autóban, így szinte csak arra kell vigyázni, hogy ne sérüljenek a vezetékek.
Az akkumulátorokra nyolc év garanciát vállalunk, teljes mértékben kizárt a meghibásodásuk, miképpen összességében az e-autókra sem jellemző, hogy elromlanának. Látható, hogy az autógyárak a benzin- és a dízelmotorok fejlesztésén túl erőteljesen keresik az egyéb, alternatív hajtásmódokat, amikbe rendkívül sokat invesztálnak. Két gyárnak már kapható Európában hidrogénhajtású gépkocsija is, ez lehet az autóipar megújulásának másik fő irányvonala – tekintett előre Csongrádi László.