2021.02.03. 16:41
Konzultációt indítanak Veszprémben a helyi vendéglátólátóhelyek képviselőivel (VIDEÓ)
A város polgármestere a közösségi médiában tett közzé videót a kezdeményezésről.
s
Fotó: Pesthy Márton/Napló
A kialakult járványhelyzet mindenkit hátrányosan érint, de a veszélyhelyzet talán még súlyosabban érinti a vendéglátásban dolgozókat. A polgármester kihangsúlyozta, fontos, hogy az állami segítség mellett a helyi közösség is segítséget tudjon nyújtani a helyi vállalkozásoknak, ezért a polgármester a mai napon meghívta a helyi vendéglátósokat. A konzultáció célja, hogy kiderüljön, milyen konkrét segítséget tud nyújtani az önkormányzat.
Az önkormányzatnak, bár vannak elképelései, fontos az érintetteket is meghallgatva tényleges, célzott segítséget nyújtani a szektorban dolgozóknak. Mivel fontos, hogy a kialakult helyzetet különböző aspektusokból közelítsék meg, egyaránt meghívták a kis kávézó üzemeltetőjét, ahogy a nagy étterem tulajdonosát is.
https://www.facebook.com/watch/?v=1768664356626074
Koronavírus Veszprém megyében
- 76 fővel emelkedett Veszprém megyében a fertőzöttek száma
- Elhalasztják a rendezvényeket Magyarpolányban
- Az önkormányzati intézményekben dolgozók többsége már kérte az oltást
- Közel 900 fővel emelkedett Veszprém megyében a fertőzöttek száma a hétvégén

- Három fővel nőtt Veszprém megyében a fertőzöttek száma