nedük

2021.08.27. 09:00

Remek somlói borok versenyeztek Somlóvásárhelyen

A Fazekas Pincészet adott otthont a hetedik alkalommal megrendezett Somlói Juhfark Borversenynek, melyet idén a Somló és Környéke Borút Egyesület saját egyesületi borversenyével közösen szerveztek meg.

Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Bereczky Nóra, a Devecseri Járási Hivatal vezetője köszöntőjében úgy fogalmazott, a somlói juhfarkot mint hungarikumot méltó módon kell megőrizni. Hozzátette: a magyar bor presztízsét tovább kell emelni, ugyanis a fiatalok sok és különböző minőségű itallal találkoznak, ezért fel kell karolni a minőségi bor fogyasztását. Az ilyen borversenyek méltó módon tudnak ebben segíteni, hiszen ilyenkor neves szakemberek minősítik a nevezett tételeket – hangsúlyozta beszédében Bereczky Nóra.

– A VII. Somlói Juhfark Borversenyre a Nagy-Somlói borvidéken termelt szőlőből készült juhfarkborok mellett külön kategóriában az egyéb szőlőből készült fajtákat is lehetett nevezni. A verseny keretein belül egyesületünk tagjai termelői helytől és fajtától függetlenül is nevezhették saját termelésű boraikat – mondta el lapunknak nyilatkozva Fazekas András borász, a nívós megmérettetés házigazdája.

A fehér-, rozé-, illetve vörösborokból álló, összesen 30 tételt a szakértőkből kialakított szakmai zsűri, valamint egy társadalmi versenybizottság tagjai húszpontos bírálati módszer szerint értékelték. Ezt követően szakmai, társadalmi és különdíjakkal, továbbá oklevelekkel jutalmazták a borokat – tájékoztatta a Naplót Győrfi Károly, a Kelet-Balatoni Borrend alapító-elnöke, nagymestere. Egyúttal megjegyezte, hogy a juhfark bírálata magas szakmai gyakorlatot kíván, hiszen különleges nedűk készíthetők a magas savak és a hegy nem mindennapi földrajzi adottságai miatt. Győrfi Károly kiemelte, jól kezelt, szép, kerek borokat tudtak kóstolni, bírálni.

Győrfi Károly, a Kelet-Balatoni Borrend elnöke
Fotó: Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

A borverseny eredményét augusztus 28-án hirdetik ki a Somlói Napok programján, a Somló Kapuja Rendezvényközpontnál.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget