2022.09.08. 14:00
Ajkán rendeztek családi napot dolgozóiknak
Közel kilencszázan ünnepeltek együtt a Bock Hungária Kft. családi napján az ajkai Alupályán a hétvégén.
A családi napon minden korosztály remekül szórakozott
Fotó: Györkös József
Az ünnepség megnyitóján a résztvevőket, a munkavállalókat és családtagjaikat Frank Eidmann ügyvezető köszöntötte, örömét fejezve ki, hogy három év után újra meg tudták szervezni a családi napot. Amint elmondta, a munkatársak száma az elmúlt évek alatt megduplázódott, új telephelyük nyílt, úgy érzi, van jövője a cégcsoportnak Magyarországon.
Ezután Hermann Bock, a Bock-cégcsoport tulajdonosa köszönte meg a dolgozók munkáját. Beszédében hangsúlyozta az emberi kapcsolatok, az összetartás fontosságát. – Nagy a kihívás a cég számára a világgazdaságban zajló események miatt, és ez a menedzsmentnek is több munkát ad. A cél, hogy biztosítsuk és megerősítsük a cég jövőjét. Igyekszünk piacképesek maradni, ennek érdekében beruházásokat tervezünk a magyarországi telephelyeken, Ajkán, Nemesvámoson és Noszlopon – mondta a tulajdonos, és megköszönte a dolgozók munkáját, amivel naponta hozzájárulnak a sikerhez.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerint a kedvező munkakörülmények és a jó emberi kapcsolatok legalább olyan fontosak egy munkahelyen, mint a kereset. – A cégcsoport nemcsak a megye és az ország gazdaságának egyik jelentős szereplője, de Európának szintén. Ezért fontos, hogy itt, Ajkán is jól érezzék magukat a befektetők és a dolgozók egyaránt. Lényeges, hogy a munkatársak teljes emberként tudják végezni a munkájukat, közösségre találjanak, ami biztosítja számukra az emberhez méltó létet – mondta a miniszter.
Kovács Zoltán országgyűlési képviselő megköszönte mindazok munkáját, akik a cég sikeréhez hozzájárultak.
A munkatársakat és családtagjaikat színes programok várták, látványos bemutatót tartott a Dinamic Rock’n Roll Klub csoportja és a Sun-Dome Karate Egyesület. A gyerekek önfeledten játszhattak a légvárakban, buborékfociban, számos különböző népi játékot kipróbálhattak és ötpróbán vehettek részt, ahol különböző nyereményekkel lettek gazdagabbak. A felnőttek a focitorna és a főzőverseny résztvevőinek szurkolhattak, közben megcsodálhatták az old timer autókat és motorokat. Nagy sikere volt a Bock kamion előtti közös fénykép készítésének, majd a kamionról leszórt Bock labdáknak és kockáknak is. Az est folyamán köszöntötték a jubiláló dolgozókat, akik oklevet, ajándékot és pénzbeni juttatást kaptak. A jubilánsok és a versenyek eredményhirdetése után számos nagylelkű tombolaajándék lelt gazdára a Bock Hungária Kft. beszállítóinak köszönhetően. A tombola fődíja a Bock által felajánlott két forgószék és három utazási utalvány volt. Az eseménydús és sikeres napot zenés mulatság zárta.