3D-hófelhők – amikor megfoghatónak tűnik az égbolt

Bár még november végén járunk, alkalmunk volt átérezni azt, milyen, ha a máskor síkszerűen kifeszítettnek, kétdimenziósnak tűnő égi kupola, a napsütéses, felhőtlen, vagy épp az összefüggő esőfelhő által takart, napfénymentes égbolt képe egyik napról a másikra megfoghatóvá válik, s 3D-be vált.

Benkő Péter

Fotó: Illusztráció. Benkő Péter Roland/Napló

A gomoly- és hófelhők a mögöttünk hagyott szombaton, bár tudjuk, távol vannak, mégis oly közelieknek tűntek, hogy már szinte kézzel is fogatók, megérinthetők. Ám mindez persze csak látszat. A felhők fölé legfeljebb repülőgéppel szállhatunk, a földről nézve a megérinthetőség csupán optikai csalódás, csalóka ábránd. Már ha van kedvünk a nemritkán fagypont alatti hidegben, erős, olykor viharos északi szélben ábrándozni.

Nekünk volt. A maga nemében ez az égi látvány az áttörni készülő napsugarakkal, a délre szaladó felhőkkel, a néhány pehely lehullott hóval – mondjuk úgy – a közelgő tél egyik előjele. És mellesleg látványos is, fantáziát mozgat elgondolkodva azon, melyik gomoly vajon mit ábrázol.

Mindazt, amit beleképzelünk. Fantáziánknak pedig – mint tudjuk – nincs határa. Ahogyan a magas égnek sem.