Aurora Borealis

2023.11.05. 21:02

Elképesztő fotók és a magyarázat: ritka erős északi fény ragyogta be a Balaton-felvidéket

A Balaton-felvidéken is látni lehetett vasárnap kora este az északi fényt. Szabó Róbert, a HUN-REN CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet igazgatója is megörökített az aurora borealist Csopak és Paloznak között. Mint a csillagász portálunknak elmondta, gyakorlatilag az egész orszából látszott az égi tünemény, így mindennek hátteréről is beszélgettünk vele.

Veol.hu

Szabó Róbert csillagász, a Balaton-felvidéken örökítette meg az északi fényt

Forrás: Beküldött

Fotó: Szabó Róbert

− A sarki fény a naptevékenységgel van kapcsolatban, a Napból jövő töltött részecskék lépnek kölcsönhatásba a légkör molekuláival. Most egy napkitörés érte el a Földet. A sarkok környékén szinte állandóan látható a jelenség, a mi szélességünkön jóval ritkábban: pár évente, vagy ilyen erősen évtizedenként − részletezte az igazgató, akitől megtudtuk, hogy a naptevékenységben van egy 11 éves ciklus, és most a maximum felé közeledünk, azaz erősödik a naptevékenység. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy most ilyen erős volt az északi fény, illetve az, hogy most az egész országban derült az idő, ez novemberben nem mindig van így.

 

Várjuk olvasóink fotóit is az északi fényről a [email protected] email-címre! Kérjük, írjátok bele a levélbe, hol készült a felvétel!

Szabó Róberttől azt is megtudtuk, hogy az északi fényt nem lehet előrejelezni, és hogy sajnos általában csak 1-2 óráig látszik ilyen szépen. Most vörös-zöld-lila árnyalatok is látszottak, ami a légköri oxigén- és nitrogénmolekulákkal való kölcsönhatást jelzi.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!