2017.09.11. 16:07
Ültetvény a felsőörsi pincében: előzetesben a kábítószer termesztő!
A Veszprémi Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 40 éves győri lakosnak, aki a megalapozott gyanú szerint egy bérelt felsőörsi pincében kábítószert termesztett.
Fotó: Rendőrség
Mint arról korábban hírt adtunk, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársainak információi alapján a Veszprém megyei nyomozók és a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály rendőrei 2017. szeptember 8-án hajnalban közösen intézkedtek egy felsőörsi ingatlannál a 40 éves N. László, a 34 éves L. József Milán és a 21 éves L. Olivér győri lakosokkal szemben.
A rendőrök az N. László által bérelt felsőörsi pincében tartott helyszíni szemle során több mint 100 tő kábítószergyanús növényt találtak, melyek az előzetes szakértői vélemény alapján cannabis növények. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya N. László ellen kábítószer birtoklása bűntett, L. József Milán és L. Olivér ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
A nyomozók előterjesztést tettek N. László előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet a Veszprémi Járásbíróság 2017. szeptember 10-én elrendelt. L. József Milán és L. Olivér az eljárás során szabadlábon védekezik.