gyorsabban a kelleténél

2018.02.28. 10:19

Kikerülte az őzet, aztán nekiment egy fának a 71-esen

Vádemelési javaslattal zártak a balatonfüredi rendőrök egy közúti baleset gondatlan okozása miatt indult eljárást.

A police.hu információi szerint 2017. október 27-én reggel a 71-es számú főúton, Balatonudvari felől Balatonakali irányába közlekedett egy 42 éves gyomaendrődi lakos az általa vezetett tehergépkocsival. Az autóban rajta kívül még két utas is tartózkodott.

Haladása során a éves sofőr a jármű sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, mikor jobbról egy őz szaladt elé az úttestre. A férfi a kormányt balra rántotta, ennek következtében a jármű a bal oldali füves, fás területre hajtott, majd egy fáknak ütközve állt meg.

A baleset következtében a tehergépkocsi egyik utasa súlyos, míg a másik könnyű sérüléseket szenvedett.

Fotó: rendőrség

A közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a balatonfüredi rendőrök a napokban befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!