anyát és gyermekét ölte meg

2018.11.05. 09:59

Meghosszabbították a várpalotai kettős gyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását

A Veszprém Megyei Főügyészség a 2018. szeptember végén, a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyben anya és gyermeke életét kioltó férfi letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta. A Veszprémi Járásbíróság végzésével az ügyészi indítványnak helyt adott, és a kényszerintézkedés tartamát három hónappal meghosszabbította.

Veszprém Megyei Főügyészség, Kovács Erika

Polgár Péter, a gyanúsított ügyvédje megkeresésünkre elmondta, a letartóztatás meghosszabbításával kapcsolatban jogorvoslattal élni nincs értelme, időhúzást jelentene, érthető, hogy a hatóság így döntött, ezt ügyfele is tudta, tisztában volt vele. Az ilyen jellegű cselekmény jelentős nyomozást igényel, amely időigényes, ezért a hatóságnak más lehetősége nem is volt, mint ahogy döntött.

-Az eltelt időben kiderült, védencem túlértékelte a nővel való kapcsolatát, ezt jelzi, hogy jegygyűrűt is vett neki, és számos háztartási gépet is beszerzett a közös élet reményében. Védencemhez rendszeresen jár pszichológus, foglalkozik vele, ezt állapota indokolja is. Azzal kapcsolatban továbbra sem tudott mit mondani, hogy mi válthatta ki tettét, közölte Polgár Péter.

Erről írtunk eddig:

Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. szeptember 27-én délután a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyben felkereste a korábban hozzá közel álló sértettet, majd ott-tartózkodása során a nőt fojtogatni kezdte, aki ennek következtében elhunyt. Miután a sértett 2 éves kisfia a halott édesanyját látva sírni kezdett, az elkövető őt is oly módon bántalmazta, hogy a gyermek szintén életét vesztette.

A bíróság a nem végleges végzésében megállapította, a gyanúsítottnál fennáll a veszélye, hogy szabadlábra kerülve a hatóság elől megszökne, elrejtőzne.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!