veszélyeztette a vasúti közlekedést

2020.04.16. 11:48

Vádat emeltek a síneken ragadt autóssal szemben

A Veszprémi Járási Ügyészség vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 2019 novemberében járművével a vasúti sínek mellé szorult.

Ügyészség

A 65 éves férfi 2019. november elején Balatonakarattya közelében, egy nyílt vasúti pályaszakasz melletti parkolóban akart megfordulni személygépkocsijával, azonban ezt olyan figyelmetlenül végezte, hogy közben a sínekre hajtott, melynek során a jármű egy betonperem és a hozzá legközelebb eső sínszár közé szorult.

A vádlott, miután a vasúti pályáról nem tudott lehajtani, kiszállt a járműből és a sínek mentén Balatonfűzfő felé indult, hogy az esetlegesen érkező szerelvénynek jelezni tudjon.

Ekkor érkezett az érintett szakaszhoz a Tapolca-Székesfehérvár között közlekedő személyvonat, amelynek vezetője, miután észlelte a síneken lévő akadályt, vészfékezni kezdett. A mozdony ennek ellenére először a közelben integető sofőrt sodorta el, majd a beszorult személygépkocsinak ütközött, azt maga alá gyűrte és a vasútállomás peronjára feltolta.

Az elkövető a baleset következtében súlyosan megsérült, míg a mozdonyban mintegy 1,5 millió forint kár keletkezett, melynek megtérítése érdekében a vasúttársaság polgári jogi igényt jelentett be.

A férfi azon túl, hogy a megfordulás kivitelezésekor KRESZ-szabályt szegett, magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

A járási ügyészség a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára, és abban pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!