orgazdaságért is felelnie kellett

2020.06.05. 11:00

Angol rendszám a lopott motoron: Akarattyán meszelték le a rendőrök

Három évre felfüggesztett másfél évi börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a Fejér megyében élő férfit, aki orgazdaként hamis rendszámot szerelt fel a motorkerékpárjára.

Mátételki András

A törvényszék tájékoztatása szerint az 52 éves vádlott testvére 2018 végén behozott Angliából egy motorkerékpárt a hozzá tartozó angol forgalmi engedéllyel. Ugyanakkor felhatalmazta a bátyját, hogy használhatja a vasat vagy adja el. Ez utóbbi lehetőség mellett döntött a vádlott, amikor interneten meghirdette 400 ezer forintért a benzinfalót. Nemsokára érdeklődő jelentkezett, aki egy 1,1 millió forintot érő motorról küldött át fényképet. Azt ajánlotta, hogy cseréljék el a járműveket úgy, hogy neki még fizessen a vádlott 100 ezer forintot. (A rendkívül kedvezőnek tűnő üzlet mögött az húzódott meg, hogy a drágább motor lopott volt…)

A vádlott kérésére a lopott kerékpár alváz- és motorszámát meghamisították, és arra az angliai motor rendszámát szerelték fel. Ilyen előzmények után a vádlott a hamis forgalmi rendszámmal felszerelt, korábban ellopott motorral tavaly júliusban Balatonakarattya külterületén közlekedett, amikor a rendőrök igazoltatták. A vádlottnál nem volt az angol rendszámhoz tartozó forgalmi engedély, ezért szabálysértés indult ellene. Intézkedés közben az egyik egyenruhás kiszúrta, hogy az angol rendszámot egy jóval korábbi évjáratú motorhoz adták ki.

A szomszédos megyében élő férfinak orgazdaság és hamis egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt szabták ki a fenti büntetést, ami a Veszprémi Járásbíróságon jogerős lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!