Tőrkéssel várta volt élettársát

2020.08.14. 18:21

Letartóztatták az emberöléssel fenyegető pápai férfit

Letartóztatták egy hónapra a 47 éves pápai férfit, akit emberölés előkészületének bűntettével gyanúsítanak. Erről döntött a nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően, augusztus 14-én, derült ki Papp Norbert megyei főügyészségi helyettes szóvivő tájékoztatójából.

Kovács Erika

Képünk illusztráció.

Az előzményekről Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtóreferens közölte, rendszeresen megfenyegette a férfi az elmúlt években volt élettársát, a nő új párját, valamint közös gyermekeiket azzal, hogy megöli őket. A férfi magához vett egy tőrkést augusztus 12-én, majd a pápai autóbusz-állomáson várta volt élettársát, aki ezúttal máshol szállt le a buszról, mert sejtette, hogy volt párja ott tartózkodik, és félt tőle.

A férfit, aki korábban több embernek is elmondta, mire készül, elfogták a rendőrök a pápai otthonában augusztus 13-án. Előállították a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol őrizetbe vétele mellett ellene emberölés előkészülete miatt indult eljárás. A házkutatáson a rendőrök megtalálták nála a tőrkést is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!