Vádemelés

2020.11.16. 11:00

Kerékpáros baleset és fenyegetőzés – A Veszprémi Járási Ügyészség hírei

Az ötvenkét éves balatonfüredi férfi sövényvágóval fenyegette a szomszédait.

Kovács Erika

Forrás: Shutterstock

Sövényvágóval akart ölni?

Vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség többrendbeli zaklatás és könnyű testi sértés vétsége miatt az 52 éves férfival szemben, aki azzal fenyegette meg a szomszédait, hogy megöli őket, miközben működő sövényvágó volt a kezében, tudtuk meg Kulmanné Cs. Varga Edit főügyészségi szóvivő helyettestől. A balatonfüredi társasházban élő vádlott több éve haragos viszonyban állt szomszédjaival, akikkel közösen használtak egy udvart. A férfi kivágta az elektromos sövényvágójával a nyáron, az udvaron lévő tujákat a többi lakó engedélye nélkül, amit két szomszédasszonya szóvá tett.

A férfi a kezében lévő, járó motorú sövényvágóval hadonászni kezdett feléjük, trágár szavakkal szidta őket, miközben azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. Ezt látva az egyik nő férje odament a hőzöngő szomszédhoz, majd lefogta a kezét, mire a férfi letette a gépet és megütötte az őt csillapító férfit, aki a sövényvágótól kisebb sérülést szenvedett. A sértettek magánindítványt tettek a bűncselekmények miatt. Az ügyészség a férfival szemben tárgyalás mellőzésével felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott a Veszprémi Járásbíróságnak.

Baleset: súlyosan megsérült egy biciklis

Közvetítői eljárás miatt hat hónapra felfüggesztette a büntetőeljárást a Veszprémi Járási Ügyészség a 38 éves férfival szemben, aki szabálytalanul kerékpározott, ezért összement egy másik biciklissel májusban, amitől utóbbi súlyosan megsérült, derült ki Kulmanné Cs. Varga Edit főügyészségi helyettes szóvivő tájékoztatójából.

A 38 éves férfi Veszprémben, a Kádártai út felől a Külső-Kádártai út irányába, a 82-es út alatt áthaladó kerékpárúton közlekedett. A lejtős úton, egy balra ívelő kanyarban áttért a másik sávba, ahol összeütközött egy vele szemben szabályosan biciklizővel, aki elesett és súlyosan megsérült. A KRESZ szerint a kerékpárúton is a menetirány szerinti jobb oldalon kell közlekedni, a felfestett záróvonalat nem szabad átlépni. Aki a szabályt megszegi, és súlyos sérülést okoz, bűncselekményt követ el.

A törvény azonban e bűncselekménynél ad lehetőséget a közvetítői eljárásra, amivel mindkét fél élt, ezért az ügyészség felfüggesztette a büntetőeljárást. Ha eredményes a közvetítői eljárás, illetve a felek a felfüggesztés ideje alatt megállapodnak a kár jóvátételében, és azt teljesíti is az elkövető, akkor a megbánásra figyelemmel megszünteti az eljárást az ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!