Formaruhában szolgálnak

2021.03.03. 07:00

Tettre kész fiatalok jelentkezését várja a csopaki polgárőrség

A Csopaki Polgárőr Egyesület 2019 januárjában kapta meg újjáalakulásához az engedélyeket, ekkor kezdhette meg hivatalos ténykedését Bodaki Csaba vezetésével.

Szendi Péter

Közös feladatellátás a csopaki településrendészekkel. A képen Hodai Zoltán, Zsófi Miklós, Márvány Csaba és Rozgonyi Imre Fotó: Szendi Péter/Napló

Fő feladataik közé tartozik a település közbiztonsága és a környezet védelme, a rendőrséggel és településrendészettel közös akciókban való részvétel, illetve a rendezvények biztosítása.

– A pandémia hozta szigorítások miatt mind gépjárművel, mind pedig gyalogosan ellátott járőrszolgálatokkal vigyázzuk községünk nyugalmát, a szabályok betartását. 2020 márciusában elindítottuk a polgárőrségünkkel szoros kooperációban működő Csopaki Önkéntes Segítők csoportját, mely 42 fővel várja készenlétben a vírushelyzet szülte új feladatokat – tudtuk meg Hodai Zoltán polgárőrtől.

A rendvédelmi szervek munkájának támogatása mellett elsődleges céljuk a lakossággal való szoros kapcsolat kialakítása és fenntartása. Szervezetükbe várják az új ismeretekre, élményekre és tapasztalatok megélésére nyitott emberek jelentkezését. Elindították ifjú polgárőr tagozatukat is, így már 14 éves kortól várják a jelentkezőket, akik szívesen vennének részt polgárőri feladatok ellátásában.

Közös feladatellátás a csopaki településrendészekkel. A képen Hodai Zoltán, Zsófi Miklós, Márvány Csaba és Rozgonyi Imre
Fotó: Szendi Péter/Napló

Újjáalakulásuk kapcsán az Országos Polgárőr Szövetségtől kaptak ajándékba egy robogót, 2020 második felében pedig pályázaton nyertek két rádiót. Szintén tavaly a Falusi Civil Alap program keretén belül jelentős támogatást kaptak, amelyet iroda kialakítására fordítottak. Az önkormányzat és a Csopak Település Közalapítvány támogatásának köszönhetően megkezdték tagságuk formaruhákkal történő felszerelését. Terveik között szerepel egy járőrautó beszerzése, amelyre nagy szükség van, mivel most a településrendészet autóját használják feladataik ellátásához.

Hodai Zoltán elmondta, hogy amióta működik a polgárőrség, a besurranó tolvajok felderítésében, a gyanús járművek, egyének kiszűrésében, a rendbontások, kihágások megelőzésében, felderítésében, azok megakadályozásában hatékony segítséget nyújtottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!