Bíróság

2023.06.27. 18:00

Elítélték a sofőrt, aki tolatás közben gázolta halálra munkatársát Ajkán

Eredményes másodfokú ügyészi fellebbezés folytán a Győri Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek azt a homlokrakodógép-vezetőt, aki a munkavégzése során, tolatás közben ütötte el a munkatársnőjét 2020 januárjában Ajkán.

Veszprém Vármegyei Főügyészség

Forrás: Pixabay

A férfi 2020. január 7-én egy homlokrakodó géppel anyagmozgatást végzett az ajkai erőmű üzemi területén. A területen dolgozott a sértett is, aki a vádlott által mozgatott faapríték víztartalmának méréséhez vett mintákat, majd munkája végeztével gyalogosan az egyik épület irányába indult, miközben a homlokrakodó mögött haladt el. A vádlott éppen ekkor hirtelen elhatározta, hogy hátramenetet végez a géppel, azonban nem győződött meg kellő alapossággal arról, hogy a manőverhez szabad-e a terület, és tolatás közben elütötte az éppen mögé érő sértettet. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A vád alapját a Büntető Törvénykönyvnek az a rendelkezése képezte, hogy közúti balesetért felel a baleset okozója akkor is, ha – mint jelen esetben – a közlekedési szabályok megszegésével nem közúton okoz halálos balesetet.

Az elkövetőt az Ajkai Járásbíróság elsőfokon a váddal egyezően mondta ki bűnösnek, azonban a fellebbezések folytán másodfokon eljárt Veszprémi Törvényszék bizonyítás felvételét követően eltérő tényállást állapított meg és a vádlottat felmentette.

Tekintettel arra, hogy ilyen esetben megnyílik a harmadfokú felülbírálat lehetősége, a Veszprém Vármegyei Főügyészség ügyésze a felmentő rendelkezést támadva fellebbezést jelentett be az ítélet ellen, és gyakorlatilag az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás alapján indítványozta a vádlott bűnösségének megállapítását.

A Győri Ítélőtábla az ügyészi állásponttal egyetértve a vádlottat bűnösnek mondta ki a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, és ezért egy év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két évre felfüggesztette, valamint két évre eltiltotta a lassú járművek vezetésétől.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!