Helyi közélet

2018.07.04. 11:13

Fesztiválhangulat Aszófőn

Az elmúlt hét végén, Szent László nap jegyében rendezte Aszófő Község Önkormányzata a Kulturális Alapítvánnyal közösen az „Aszófői Vigasságok”- at.

Jákoi Bernadett

Az idén is változatos programok mellett élvezhette a szépszámú közönség a bográcsokban főtt különlegességeket, óriási nyársakon sült csirkéket. A szervezők igyekeztek minden korosztály számára szórakoztató előadásokat találni. A gyerekek körében nagy sikere volt a Buborék együttes interaktív szórakoztató műsorának, a Gyerkőc népi játszóháznak, ahol nagyszüleink fajátékait, óriás malmot és amőbát is kipróbálhattak. A kis füredi tornászok (rg+Torna Klub) ügyességüket bizonyították a színpadon. Ismerősként köszöntötte a közönség a Dallamvilág Musicalcsoportot, akik segítségével a dallamok szárnyán körbeutazhattuk a földet. A hagyományőrzés kimagasló példája a városlődi Pergő Rozmaring néptánc együttes műsora volt, akik főként német nemzetiségi táncaikkal adtak ízelítőt magas szintű tudásukból.

Mexikói hangulat a 3Coyotes-sel, 3 mexikói fiatal zenész közreműködésével Fotó: Nagy Annamária

Az országosan elismert Győri Ütő együttes kimeríthetetlen ötletekkel igyekezett az aszófőiekkel is megismertetni az ütős hangszereket. Az igen fogékony közönséget még táncba is sikerült vinni. Mintegy szerves folytatásaként a világkülönböző tájairól származó táncos – zenés programoknak, zárásként lépett színpadra a „3Coyotes”mexikói zenekar. Tagjai Mexikó különböző részeiről, különböző zenei háttérrel érkeztek Magyarországra több évvel ezelőtt. Tradicionális mexikói mariachi stílusban játszanak, kiegészítve néhány modern latin-amerikai dallammal. Fergeteges játékuk, hangszeres – és énektudásuk, vidámságuk teljesen elvarázsolta a közönséget. A távoli tájról hozott jókedv, ritmus és lüktetés igazán teljessé tette az estét. Aki pedig nem táncolt eleget a latin- amerikai ritmusokra, folytathatta az utcabálban. – tájékoztatta lapunkat Markó Beáta a fesztivál főszervezője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában