aktívak

2018.10.12. 07:00

Versenybe szállt az almádi nyugdíjasklub

Közel százan teljesítették a településen szervezett több kilométeres túrát a napokban.

Marton Attila

A túrázók összeálltak egy csoportképre indulás előtt Fotó: Lencse Sándor

A Vörösberényi Nyugdíjas Klub harmadszor vesz részt a Magyar Szabadidősport Szövetség által koordinált rendezvénysorozaton, tájékoztatta lapunkat Lencse Sándor, a szervezet elnöke.

A túrázók összeálltak egy csoportképre indulás előtt Fotó: Lencse Sándor

2016-ban harmadik helyen végeztek, tavaly pedig első helyezést értek el a nyugdíjasklubok kategóriájában. A világ gyalogló nap nevű kezdeményezés a gyaloglás egészségmegtartó hatásaira hívta fel a figyelmet. A napokban tartott túrán közel százan, köztük Keszey János polgármester és Faust Gyula református lelkész vettek részt. A gyaloglók a Kalocsa Gyula által tervezett mintegy hét kilométeres útvonalon haladtak. A séta során a vörösberényi sírkertben Laposa Dániel 1848-as honvédtiszt sírjánál a szabadságharc hőseire és az aradi vértanúkra emlékeztek, a klub tagjai verseket szavaltak és 1848–49-es dalokat énekeltek, majd koszorúkat helyeztek el a sírnál.

A túra során az egyes állomásokon a Lencse Sándor által összeállított feladványokat is megoldották a résztvevők. A séta végén a vörösberényi művelődési házban Hanekám Lászlóné szakács és önkéntes segítői által főzött vacsora, és egy kedves meglepetés várt a gyaloglókra: a zeneiskola növendékei és tanárai az idősek napja alkalmából verssel, dallal és egy kis koncerttel kedveskedtek a nyugdíjasklub tagjainak és a hozzájuk csatlakozott gyaloglóknak. A klubelnök hangsúlyozta, az egészség megóvása érdekében a jövőben is rendszeresen szerveznek túrákat.

A korábbi évekhez hasonlóan a klubelnök szöveges beszámolót küld a túrákról a Magyar Szabadidősport Szövetségnek, a dokumentumot idén is szakmai zsűri értékeli. Lencse Sándor reményét fejezte ki, hogy a klub teljesítménye dobogós helyezést érhet a mostani kiírásban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában